Szöul–Budapest – a Korean járatot indít

iho/repülés   ·   2022.08.31. 09:00
787

Miért fontos ez a vonal? Erős turista érdeklődés, felfutó üzleti kapcsolatok, a konkurencia a LOT.

Ha valakinek ismerős a cím, az nem véletlen: 2020 februárjában hasonló bejelentés hangzott el, csakhogy akkor, mint minden más interkontinentális utasszállító járatot, ezt is eltüntette a kiteljesedő járvány.

Most viszont a jelek szerint a légitársaságok is bíznak abban, hogy nem tér vissza a pandémia, és nem blokkolja le a légiközlekedést, sőt, egyre nagyobb az érdeklődés a repülés iránt: visszatérnek tehát sorra a hosszútávú járatok is Budapestre.

(fotók: Korean Air)

Az úttörő ebben a LOT volt, amely egyébként akkoriban a Koreant is megelőzte Szöullal, mint ahogy most is úgy alakul, hogy októbertől két légitársaság is repüli ezt a vonalat. A Korean először október negyedikén érkezteti a gépét Budapestre, eleinte heti egy alkalommal, keddenként, majd októbertől már hetente kétszer, hétfőn és szombaton jönnek és indulnak vissza a gépek.

Amikor erre a járatnyitásra még a járvány előtt készültek, a meghirdetett típus, amivel repültek volna, A330-300-as lett volna. Most azonban a dél-koreai légitársaság 787-9-esekkel jár majd Budapestre, ahogy a LOT is. A keddi napokon mindkét légitársaság repül majd, a LOT reggel indul Szöulba, a Korean durván három és fél órával később.

Már az első járatnyitási bejelentés is felkeltette a repülősajtó figyelmét, két jelentős légitársaság is szemet vetett Budapestre. A hátteret maga a Korean Airlines közleménye világította meg: nem egyszerűen a turisták érdeklődésének növekedéséről van szó Budapest iránt, hanem a megnövekedett üzleti kapcsolatokról is, hiszen számos koreai cég működik Magyarországon a kormány autóipari beruházási politikája eredményeként. A Korean politikájában legalábbis 2020 előtt érzékelhető volt, hogy erős bázisokat alakítson ki Európa felé, többek közt Budapest lenne egyfajta csomópontja a délkoreaiak európai utazásainak.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a Dél-Korea és Magyarország közti teheráru-forgalom a járvány ideje alatt is zavartalan volt, amit csak részben magyaráz az e-kereskedelem felfutása és a magyarországi cégek igénye, persze a beruházások mögött is van globális érdek, a szöuli üzleti körök is igyekeznek kihasználni azt az átrendeződést, amit az Egyesült Államok–Kína kereskedelmi háború okoz.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek