Szuperhosszú leszállópályák a nagyvilágban

iho/repülés   ·   2012.08.17. 09:00
cim

Ahogy az utasszállító repülőgépek nagysága egyre növekszik, úgy válik egyre fontosabbá egyre hosszabb pályák építése, írja összefoglalójában az airport-technology.com nevű szakportál. Az új repülőterek általában eleve hosszú pályákkal épülnek, de a cikk szerint sok repülőtér a meglévő pályák meghosszabbításával válaszol a kihívásra, és több ilyen nagy pálya arra is szolgált korábban, amíg az űrrepülőgépek működtek, hogy a shuttle számára kínáljanak szükség esetén kényszerleszállási lehetőséget.

A denveri nemzetközi repülőtér 16R/34L pályája Észak-Amerika leghosszabb kereskedelmi repülésre szánt le- és felszállópályája. Denver egyébként is egyike a legnagyobb és a legforgalmasabb reptereknek, nem kevesebb mint hat működő pályával. Az a bizonyos 16/34-es 16 ezer láb, vagyis több mint 4876 méter hosszú, építése meglehetősen gyorsan zajlott, mindössze 41 napig, és 166 millió dollárba került. Természetesen alkalmas az A380-asok fogadására, bár azok forgalomba állítása előtt már jóval elkészült, sőt, ez a hosszú pálya már benne volt a Denver International eredeti terveiben is.

A denveri nagypálya <br>(fotók: airport-technology.com)

Az Egyesült Államok második leghosszabb polgári légi forgalomban használt pályája a New York-i Kennedy repülőtéren működik, a 13R/31L. A légikikötő másik három pályájának aszfaltburkolatú a felszíne, ennek beton, a hossza pedig 14 500 láb, vagyis durván 4420 méter. A JFK az USA hatodik legforgalmasabb reptere, tavaly 48 millió utast szolgált ki, és ennek a pályának az építésekor is gondoltak az űrsiklóra.

Észak-Amerika harmadik leghosszabb pályáját a Las Vegas McCarran repülőterén építették, mérete a JFK nagy pályával majdnem megegyezik. Ez a leghosszabb aszfaltfelületű pálya Észak-Amerikában, amely különböző átépítések, meghosszabbítások révén alakult ki. Utasforgalma nem tartozik a legelsők közé, viszont a gépmozgások számában a kilencedik a világon.

Madrid Barajas International

Madrid Barajas Európa harmadik legforgalmasabb légikikötőjének címére pályázik az idén, a 18R/36L a kontinens egyik leghosszabb kereskedelmi légi forgalomra épített leszállópályája, 14 268 láb, vagyis csaknem 4350 méter hosszú.

Ázsia egyik jelentős, évi 46 milliós kapacitású repülőtere az indiai főváros, Újdelhi légikikötője, az Indira Gandhi International. A 14 852 láb, vagyis 4527 méter hosszú pályát 2008 szeptemberében adták át a forgalomnak. Ez a harmadik pálya alaposan megnövelte a reptér kapacitását, hiszen mindhármat egyidejűleg használhatják.

Új-Delhi: pályaépítés

Végül: várhatóan decemberben adják át a mindezeknél is hosszabb pályát a most készülő új dohai nemzetközi repülőtéren. Ennek hossza alig kevesebb, mint 5000 méter lesz, de a második pálya is eléri a 14 ezer láb hosszúságot, úgyhogy az A380-asok, többek közt az itteni új bázisára költöző Qatar óriásgépei is mindkét pályát használhatják majd: a hosszabbat teljes terheléssel és tele tankokkal a negyven fok feletti hőségben is. A jelenlegi katari nemzetközi légikikötő évi 10 millió utasra méretezett, az új Doha International évi 28 millió utast képes majd fogadni és indítani – kiépítésének első ütemében, később, de legkésőbb 2020-ig tervezik bővíteni 50 milliósra.

Kapcsolódó hírek