Támogassa a NOHAB-GM Alapítványt!

iho   ·   2015.02.18. 13:45
010

Az alábbiakban az alapítvány kérését olvashatják:

Egykor éveken át küzdöttünk, hogy megvehessük a MÁV valaha volt legjobb dízelmozdonyainak egyikét, az egykori M61-010-et. Az Önök támogatásaival, adójuk egy százalékával tíz év alatt, fáradságot nem kímélve, munkaórák ezreivel, forintok tízmillióival helyreállítottuk a Tízest, és – bár korántsem vagyunk a felújítás végén – a mozdony újra hazánk vasútvonalait rója! Tizenöt éve fizetett alkalmazottak nélkül működünk, és ezen nem is változtatunk, hogy minden adományt és egyéb bevételt a mozdony felújítására, és az Önök számára szervezett eseményekre fordíthassunk.

Az alapítvány mozdonya 2014 során gyakran volt látható a hazai vasúthálózaton; mozgásáról pedig, régi ígéretünket valóra váltva, általában előre hírt tudtunk adni – reméljük, ezzel hasznára váltunk mindazoknak, akik a mozdonyt üzemi körülmények között kívánták megtekinteni, fényképezni. Folyamatban van egy nyomkövető rendszer beépítése és beüzemelése is, amellyel a jármű mozgása folyamatosan követhető lesz.

2014-ben minden eddiginél több eseményen jelent meg a mozdonyunk: a Magyar Vasúttörténeti Parkban részt vettünk az Oldtimer Show-n, a Múzeumok Éjszakáján és az évadzáró Kolbászfesztiválon, valamint Tapolcára idén első alkalommal tért vissza a nyári vasutasnap kapcsán, majd később a felejthetetlen szeptemberi emlékvonattal. 2015-ben ennél is több alkalommal szeretnénk a sorozat rajongóinak az örömében járni!

Ezek kétségkívül jelentős eredményei eddigi tevékenységünknek, ám messze nem jelentik a végső célt – mozdonyunk műszaki helyreállításában ezután is olyan nagy munkáknak nézünk elébe, amelyek elengedhetetlen feltételei annak, hogy a járművet hosszú távon is felelősségteljesen, megbízhatóan üzemeltethessük.


Alapítványunk munkájához az anyagi bázist főként a személyi jövedelemadó egy százaléka biztosítja, amellyel 2014-ben több, mint 1,5 millió forintot kaptunk a hazai adófizetőktől. Reméljük, alapítványunkat a jövőben is sokan tartják érdemesnek a támogatás ezen formájára; talán azért is, mert sok más szervezettel ellentétben mi minden anyagi támogatást és egyéb bevételt a mozdony műszaki színvonalának emelésére, a szükséges alkatrészek, szerszámok beszerzésére tudunk és fogunk felhasználni. Nincs ugyanis fizetett munkatársunk, tevékenységünkben minden aktivistánk térítésmentesen, a szabadidejében vesz részt, a kétkezi munka mellett nem egyszer jelentős anyagi áldozatot is vállalva.

Bízunk benne, hogy alapítványunkat, eddigi tevékenységünket méltónak találja a támogatásra. Kérjük, segítsen bennünket azzal, hogy személyi jövedelemadójának egy százalékát a NOHAB-GM Alapítványnak ajánlja fel! Ami Önnek egy kis időtöbblet az adóbevallás kapcsán, az nekünk a legnagyobb segítség! Részletesebb információkért látogasson el honlapunkra, vagy kérjen tájékoztatást elérhetőségeink bármelyikén (telefon: 06-30/280-2268, e-mail: info@nohab-gm.com)!

adószám: 18686074-2-43

Figyelmét és támogatását előre is köszönjük!

NOHAB-GM Alapítvány

Kapcsolódó hírek