Tankercsata az amerikai légierő megnyeréséért

Talán nem véletlen, hogy az európai Airbus épp akkorra időzítette a maga bejelentését a Lockheed Martinnal való tanker-együttműködésről, amikor a Boeing a maga új tankerével elérkezett az utolsó lépcsőfokra, mielőtt az első példányt átadhatja a megrendelőnek.

A Boeing 767-es bázisán készülő Pegasus második tesztprogram-szakaszának lezárása annyit jelent, hogy az amerikai légierő új töltőgépe a programban előírt összes fontos típussal sikeresen végrehajtotta a töltés-fogadás-próbákat. A sorozat áprilisban kezdődött, amikor véget ért a kísérletsorozat a legnagyobb példányszámban repülő amerikai harcigép-típussal, az F-16-ossal.

Következett ezután a sikeres repüléssorozat a KC-135-össel, vagyis azzal a típussal, amelyet az új típus fokozatosan levált. Majd sorra került a C-17-es szállítógép, utána a Pegasus saját magával csinálta végig a szükséges töltési próbákat, vagyis amikor a KC-46-os egy másik KC-46-osnak ad át üzemanyagot. Aztán a szárazföldi hadviselés alapgépe, az A-10-es vett át sikeresen több alkalommal üzemanyagot az új tankertől, utána a veterán B-52-es, majd az F/A-18-as, utóbbi azért volt nagyon fontos partner, mert a Hornetek nem az összes többi típus által preferált merevcsöves, hanem a tömlős-kosaras tankolási módot használják. Az utolsó sorozatot a tankerek F-15-ösökkel hajtották végre.

A hat, a berepülési programban részes KC-46-os összesen 3700 órát repült és közben kétmillió kilogramm körüli mennyiségben adott át üzemanyagot a különböző típusoknak. A tesztek során ugyanis minden egyes típussal végre kellett hajtani a feltöltést az illető gép valamennyi szokásos sebessége, magassága és konfigurációja mellett.

Nos, az európai-amerikai válasz  nem egyszerűen egyfajta bosszú, amiért az amerikaiak végülis a megismételt tender végeztével, az első eredményével ellentétben, mégsem az Airbus A330 MRTT többfunkciós tankerét, hanem a Boeing 767-esből fejlesztett légiutántöltőt választották. Több, mint bosszú, sikerrel kecsegtető fellépés: reális igényre adott válasz,  betörési próbálkozás a legnagyobb katonai piacra, és erre a Boeing nem valószínű, hogy gyors és sikeres választ tudna prezentálni.

Az MRTT épp azért látszott az első tenderkiírás válaszaként valószínű befutónak, mert a kapacitása jóval meghaladja az amerikai versenytársét. A második versenyforduló végén azonban kiderült, hogy mivel a nagyobb kapacitás jóval nagyobb gépméreteket jelent, a légierő épp azért preferálta a kisebb KC-46-ost, mert annak beállításával nem kell rengeteg bázist alaposan átalakítania a nagyobb gép fogadására. A KC-46-os befér mindenhová, ahová a Boeing 707-essel rokon KC-135-ösök kiszolgálhatók, üzemeltethetők, ez a gépek vételárához képest is sokmilliárdos megtakarítást jelent, és az is fontos, hogy a Boeing és a Pentagon  szerződése szerint a program csúszása, a felbukkanó technikai problémák miatti túlköltekezés a megszabott összegen felül kizárólag a győztes gyártót terheli.

Az MRTT mostani ellentámadása egyfelől azért lehet sikeres, mert az Airbus a második legnagyobb amerikai katonai gyártóval sikeresen ambicionálhatja a megrendelést, hiszen a kiírásokban sűrűn szerepel az a feltétel, hogy amerikai földön legyen a gyártás amerikai partnerek részvételével.

Az igazi adu azonban épp a nagyobb gép, a nagyobb kapacitás jelenti, vagyis az Airbus – és ez egyfajta belátása is lehet annak, nem biztos,  hogy akkor jó döntés volt az MRTT-t arra a versenyre benevezni, ami kifejezetten a KC-135-ösök leváltására indítottak – most „felüllövi” a KC-46-ost, és a megcélzott kategória egy nagyobb tanker-osztály, amelyet jelenleg az 59, a DC-10-esekből kialakított légi utántöltő, a KC-10 Extender képvisel. Márpedig erre a nagyobb tanker-kategóriára az amerikaiaknak jelenleg nincs programjuk, 2006-ban a Boeing ugyan felajánlotta a KC-777-est, mint az Extender váltótípusát, de erről azóta sem hallani.

Az Airbus-Lockheed megállapodás az A330 MRTT közös marketingjéről szól, és kifejezetten az amerikai légierő lehetséges igényeit említi a 21. századra, anélkül, hogy a megcélzott, leváltandó típust említené. A közlemény egyébként a gép modern mivoltát hangsúlyozza, valamint nemzetközi sikereit: az Airbus adatai szerint eddig összesen hatvan példányt rendeltek (például repülnek ilyen gépek a francia légierő és a RAF flottájában is), az eddig szolgálatba állított gépek száma 33.

„Az amerikai légierő megérdemli a legjobb légi utántöltő technológiát és ez a nagyszerű ipari csoport, a Lockheed Martin és az Airbus éppenséggel ezt ajánlja” – így hangzik az Airbus elnökének, Tom Endersnek a közleményben idézett üzenete, ami ezekben a napokban nem is igen értelmezhető másképp, mint hogy a hamarosan átadásra kerülő Boeing-tanker, az európai gyártó szerint, nem képviseli a legmodernebb technikát és a legmagasabb színvonalat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!