Tavasszal távozik a Lufthansa-vezér

iho   ·   2013.11.12. 19:00
cim_franz

Szerződése lejártával nem kíván tovább a posztján maradni, de biztos a légitársaság jövőjében a leköszönő vezérigazgató. Christoph Franz a Flightglobalnak adott interjúban elmondta: 2014 májusától egy svájci gyógyszergyártó cég elnökségét veszi át, amikor a légitársasággal kötött szerződése lejár.

Bárki is lesz az utódom, folytatnia kell a megkezdett Score programot – jelentette ki Franz, utalva arra a folyamatra, amely a légitársaság-csoport radikális átalakítását célozza. Egyben arra figyelmeztetett, hogy ennek a programnak a lezárásával sem lehet leállni az állandó változásokkal, egy vezető hagyományos légitársaságnak is alkalmazkodnia kell a versenyhelyzethez, a folytonosan alakuló körülményekhez.

A Lufthansa a takarékossági és hatékonysági program révén az üzemi profitot 2015-re 2,3 milliárd euróra akarja növelni, a Lufthansa Systems alkalmazottainak egyharmadát szervezi ki a cég, a harmadik negyedévben az előző évhez képest 171 millió euróval sikerült csökkenteni a működési költségeket.

A sikerek mellett sokak számára még meglepőbb, hogy Christoph Franz távozik, ráadásul úgy, hogy az általa vezérelt program még nem zárult le. A vezér igazgató ugyanakkor jelezte az interjúban, hogy a még hátralévő fél évét is aktívan tölti, többek közt levezényeli a 70 személyes gépek kivonását a Lufthansa flottájából. Ugyancsak fontos és nehéznek ígérkező feladat a következő hónapokra nézve megfelelő megállapodás elérése a Lufthansa pilótáinak szakszervezetével.

Utódjáról nem nyilatkozott, mint mondta, a jelölés a tanácsadó testület feladata lesz.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek