Teljes körű bérletárcsökkentés Budapesten

MTI   ·   2013.11.14. 13:45

Csaknem tíz százalékkal csökkenhetnek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bérleteinek árai, ha erről döntést hoz a Fővárosi Közgyűlés – jelentette be sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.

Ennek értelmében januártól a teljes árú havi bérlet 10 500 forint helyett 9500 forintba, a dolgozók kedvezményes éves bérlete 114 600 forint helyett 103 000 forintba, a tanulók havi bérlete 3850 forint helyett 3450 forintba, a nyugdíjasoké pedig 3700 forint helyett 3330 forintba kerülne.

Németh Szilárd (Fidesz) ezzel kapcsolatban jelezte: 2013-ban a becsült jegyárbevétel 56 milliárd forint lehet, így rendelkezésre áll az a pénz, amelyből végrehajtható a csökkentés. Egy kétgyermekes család, ahol mindkét gyerek iskolába jár és mindenki vesz bérletet, 2013-ban 344 000 forintot, 2014. január elsejétől viszont 33 600 forinttal kevesebbet, 310 800 forintot fizet majd bérletre egy évben.

Eredetileg az előterjesztők csak a nyugdíjasbérletek árát csökkentették volna, de a Fidesz módosító javaslatot nyújtott be a napirendhez.

Az elfogadott rendelet emellett azt is tartalmazza, hogy 2014-ben bevezetik a közoktatásban tanulóknak a kétheti bérletet, mivel többször is felmerült már az igény erre, és június közepén ér véget a tanítási év, így az oktatási időszak utolsó két hetére jól használható bérletfajta lenne. Ennek árát 2550 forintban állapították meg.

Az utasoktól érkező észrevételek alapján bevezetik a kedvezményes kutyabérletet is, ennek ára 5250 forint lenne.

A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag, 33 igen szavazattal elfogadta az erről szóló előterjesztést, annak ellenére, hogy ellenzéki képviselők hiányolták az ehhez szükséges alapos, konkrét és megalapozott költségszámításokat.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek