Tíz súlyos kérdés az NFM-hez

iho   ·   2017.04.26. 18:36
lazar_kislid

Hazai terepen tartott sajtótájékoztatót a kancelláriaminiszter az elmúlt napok tram-trainnel kapcsolatos történéseiről. A hódmezővásárhelyi városházán elhangzott beszédében Lázár János az NFM-nek a projekthez való hozzáállását (is) firtatta. Az előzményekkel magunk is többször foglalkoztunk, legutóbbi írásunkat itt, az azt megelőzőt pedig itt olvashatják. Minden további okfejtés helyett az alkalmat is megragadjuk arra, hogy a fonodo.reblog minden kritikát kiálló elemzésére is felhívjuk olvasóink figyelmét.

A Lázár fórumán elhangzottakról a helyi sajtó tudósít, mi ennek alapján soroljuk fel a kancelláriaminiszter kérdéseit. Háttér: Lázár és az NFM minisztere között már régóta folyik a pozícióharc az egyes befolyási övezetekért; az eddigi utolsó menetet Seszták nyerte, amikor a múlt év végén három kiemelt területet (MFB, a Magyar Posta, Első Nemzeti Közműszolgáltató) vontak a Miniszterelnökségtől a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alá.

Seszták Miklós a nyíregyházi Vasutasnapon 2014-ben (fotó: MTI/Balázs Attila)

A kérdések (utolsó előttiként a fájdalmas körülmények között kimúlt Gyula–Békéscsaba–Szeged vonalvillamosítás is felmerül):

1. Tisztázza az NFM, hogy támogatja-e a projektet?

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a sajtónak azt nyilatkozta, hogy a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő villamosvasúti rendszer nem térül meg, nem fogják elegen használni és Európában is csupán kevés hasonló közlekedési kapcsolat épült ki. A kérdés az, miért javasolta a kormánynak 2017. március 20-án, hogy 48,5 milliárd forint összegben támogassa a beruházást?

2. Tisztázza az NFM, mi okozza a beruházás árának ilyen jelentős mértékű emelkedését?

2016. május 20-án a beruházás költségét a tárca 13,25 milliárd forint pályakorszerűsítéssel és tízmilliárd forint járműbeszerzéssel számolva 23,25 milliárd forintban határozta meg. 2017. március 20-án, ugyanezen beruházás költsége 32,5 milliárd forint pályakorszerűsítéssel és 16 milliárd forint járműbeszerzéssel számolva már 48,5 milliárd forintot tesz ki. Hogyan lett hároméves tervezéssel a legutolsó, 2015 novemberi hatástanulmányban szereplő 22,97 milliárd forintból 48,5 milliárd forint?

3. Tisztázza az NFM, az árkülönbség okát! Van-e a 48,5 milliárd forintos költség mögött hatástanulmány?

4. Tisztázza az NFM, menyibe kerül végül a beruházás!

Igazak-e azok az információk, hogy a tram-train rendszer kiépítésének valós végösszege meghaladhatja a hatvan milliárd forintot is?

5. Tisztázza az NFM, mennyi európai uniós és mennyi hazai költségvetési forrással számolnak!

Amennyiben kétséges a beruházás megtérülése és emiatt az uniós támogatás, miért terveznek ilyen magas költséggel? Mennyivel kell a magyar adófizetőknek hozzájárulni a beruházáshoz?

6. Tisztázza az NFM, miért nincs még mindig támogatási szerződés!

7. Tisztázza az NFM Brüsszel hozzáállását a beruházáshoz!

Milyen egyeztetésekre került sor az uniós támogatás érdekében?

8. Tisztázza az NFM a Dél Alföldi Közlekedési Központ (DAKK) és a Magyar Államvasutak (MÁV) viszonyát a beruházáshoz!

9. Tisztázza az NFM, miért marad el a három megyei jogú várost és két megyét összekötő, Szeged–Hódmezővásárhely–Békéscsaba–Gyula vasútvonal villamosítása!

10. Tisztázza az NFM, hogy tíz év alatt miért nem sikerült jól előkészíteni a projektet!

Nem egyenes a pálya (forrás: Stadler Rail Valencia)

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Kisvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Titkos bunker Veszprémben, 150 éves fűtőház Miskolcon, vasúti magángyűjtemény Kelebián, nosztalgiabuszok Hatvanban: ha Múzeumok Éjszakája, akkor MÁV–Volán-csoport is!

MÁV/iho   ·   2024.06.19. 16:10

Június 22-én az ország számos pontján várják érdekes programokkal a látogatókat: a MÁV–Volán-csoport idén is aktív résztvevője a rendezvénynek, tizenkilenc településen, összesen huszonegy helyszín tart nyitva az érdeklődők előtt jövő szombat éjszaka.

Közút Haszonjármű

EKM: gyorsabbá válik a nagykategóriás jogosítványszerzés

iho/közút   ·   2024.06.19. 08:05

Újabb egyszerűsítéssel, ezúttal a nagykategóriás jogosítványszerzés gyorsításával segíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a hazai szállítmányozási és fuvarozói ágazat fejlődését, a szektorban tapasztalt munkaerőhiány csökkentését. A jövőben a teherautók vezetésére jogosító C kategóriás jogosítvánnyal egyidőben megszerezhető az ahhoz kapcsolt nehézpótkocsiból álló járműszerelvényekre szóló CE kategóriás vezetői engedély.