Több az utas, de több a veszteség is

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.07.28. 15:00
ice4_01

A Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság első félévi eredményei szerint a távolsági járatain 1,3 százalékkal többen utaztak, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. Így valószínű, hogy a vállalat először éri el idén az évi 150 milliós utasszámot. Több mért mutató is javult a vasúttársaságnál, ennek ellenére azonban csökkent a DB nyeresége.

(fotó: Siemens)

A nyilvánosságra hozott információk szerint a DB nyeresége 22 százalékkal, 757 millió euróra csökkent. Ezt az eredményt a vállalat az utazási komfort növelésébe fektetett magasabb költségekkel magyarázza. Az ICE és IC kategóriás vonatok egyúttal pontosabbak is lettek, a vonatok 77,2 százaléka menetrend szerint érkezett a célállomásra – egy évvel korábban ez a szám 74,9 százalék volt.

A statisztikákból az is kiderül, hogy a DB adósságállománya jelentős mértékben nőtt. Míg a tavalyi év végén 19,5 millió euró volt, addig idén június végén 25,4 millió euró volt. Ennek oka a vállalat szerint a megváltozott könyvelési módszer, ugyanis az idén a lízinget is valós költségként tekintik. Alexander Doll, a DB pénzügyi igazgatója szerint az idei évben rekord összegű, több mint 5,5 milliárd eurós vasútfejlesztési befektetést terveznek.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek