Tovább épül a nyíregyházi nyugati elkerülő

iho/közút   ·   2018.03.05. 16:25
400px_nyiregyhaza_nyugati_elkerulo

Két, összesen 7,8 kilométer hosszú útszakasszal bővül a Nyíregyházát nyugatról elkerülő út. A két ütemben megvalósuló, 2019 negyedik negyedévére elkészülő útfejlesztéssel válik teljessé a város nyugati elkerülője, ami az M3-as autópályát kapcsolja össze a település északi részén fekvő Nyírszőlőssel és Sóstógyógyfürdővel. A 36-os és a 38-as főutakat, valamint a 38-as főutat a 3822-es úttal összekötni tervezett Nyíregyháza nyugati elkerülő, mely hivatalosan 338-as számú főútként fog szerepelni, nemcsak a város mindennapi közlekedését fogja segíteni, hanem a nemzetközi tranzitforgalmat is el tudja majd vezetni a sztráda irányába, tehermentesítve a kamionoktól a belváros körútját. Az útszakasz országosan is jelentős iparfejlesztési területet nyit meg a közvetlen autópálya-kapcsolattal, az elkerülő már meglévő részéből pedig már sokat profitáltak az itt működő nagyvállalatok, így például a dán Lego.

Letteték a Nyíregyházát nyugatról elkerülő 338-as út folytatásának alapkövét (fotó: NIF Zrt.)

Az első, a 36-as főúttól a Tokajt és Nyíregyházát összekötő 38-as főútig tartó 3,77 kilométer hosszú szakasz nettó kivitelezési költsége 5 milliárd 448 millió forint. A kétszer egy forgalmi sávos út végszelvényében körforgalmat építenek ki, továbbá létesül egy hatvannyolc méter hosszú híd is a Budapest-Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza vasúti fővonal felett. Ezen szakasz kivitelezője a Zemplénkő Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft. A második, 4,1 kilométer hosszú, szintén kétszer egysávos szakasz a 38-as főúttól a nyírszőlősi útig tart, ahol szintén körforgalmat hoznak létre. A nettó 3 milliárd 751 millió forint költségű beruházást a Ke-Víz 21. Zrt. végzi. Mindkét szakaszon idén áprilisban indulnak a kivitelezési munkák.

Az elkerülő újabb szakasza a 36-os főutat köti majd össze a 36-os főúttal és Nyíregyháza Nyírszőlős külterületével (forrás: NIF Zrt.)

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta: a nyugati elkerülő első két, az M3-as autópályától a 36-os főútig tartó hét kilométeres része 2015-ben készült el, ez nagy előrelépés jelentett annak érdekében, hogy a nehézgépjárművek Nyíregyháza szívét elkerülve közlekedhessenek. A projekt folytatásaként készül el a következő két ütem. Az új útszakasz az ipari területek könnyebb megközelíthetőségét és a tranzitforgalom elvezetése teszi lehetővé. A nyugati elkerülő "bezárásával" a Nyíregyházától északra fekvő, valamint a rétközi települések számára is könnyebben elérhető lesz az M3-as autópálya.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Nagyvasút Vasút

Szintet lép az Alstom

iho.hu   ·   2024.04.14. 17:00

Hozzávetőlegesen hatmilliárd forintos fejlesztési programmal növeli gyártási kapacitásait az Alstom vasúti forgóvázkereteket előállító gyára Mátranovákon.