Túlélni, ami túlélhető 3.

Amit az utasok tehetnek saját biztonságukért: Háy György nyugalmazott közforgalmi pilóta, repülésbiztonsági szakértő az előző részekben beszélt a biztonságos légitársaság kiválasztásáról, a vészkijáratok szerepéről, az oxigénálarc helyes használatáról. De ki gondolná, hogy utazási ruházatunk is fontos lehet?

A pilótáknak sosincs műanyag a ruhájukban, mert a pamut- és más természetes alapanyagú ruházat viselkedik a legemberségesebben egy esetleges tűz, magas hőmérséklet esetén. A ruha legyen laza, sportos, engedje a mozgást, de ne akadjon bele kiálló dolgokba. A mostanság divatos, mindenféle lengő-lógó kantárok, szíjfélék semmiképp nem praktikusak. A kimenekülésnél van egy ijesztő szám: minden másodperc számít, minden másodperc egy-egy emberéletet jelenthet. A szabályok szerint másfél perc alatt kell a teljes utaslétszámnak elhagyni a gépet úgy, hogy a kijáratok fele nem működik. De ez úgy van kiszámolva, hogy egy szimpla kijáraton másodpercenként egy embernek ki kell menni. Ami tartható is, de minden késlekedés szigorúan tilos, például mert valaki csomagot akar magával kivinni.

A gépkiürítés látványos pillanata a vészcsúszdázás, sokan ettől félnek leginkább.

Ha kiér az ember a csúszdához, és az föl van fújva, nem szabad semmivel sem foglalkozni, azonnal indulni kell. Nem érdekes, hogy a csúszda alján vannak-e, legfeljebb ha összeütközünk, történik egy bokaficam vagy egy lábtörés, de aki megáll a kijáratnál, az mások túlélési esélyeit csökkenti. Nem szabad tehát gondolkodni, nem szabad leülni a csúszdára, egyszerűen folyamatosan menni kell, kilépni és ugrani.

Az sem mindegy, mit csinál az ember gépelhagyás után: ha ép a lába, nyilván méginkább távolodjon el a repülőtől.

Olyan 100-150 méterre érdemes elmenni, mert ha netán robbanna a gép, akkor ilyen távolságban valósznűleg már nem fog senki újabb bajba kerülni. Lehetőleg széllel szemben kell elindulni, ha még erre is tud valaki figyelni. Sajnos egy-két perccel a kényszerleszállás után, ha tört a gép, van esély robbanásra, mert a repülő tele van üzemanyaggal, és  ha a vékony lemezzel borított szárny megsérül, kifolyhat a kerozin és rengeteg szikrázó elektromos berendezés vagy forró hajtóműalkatrész lehet, amihez a szétfolyó üzemanyag előbb-utóbb esetleg elér.

De addigra remélhetőleg odaérnek a reptéri tűzoltók.

A tűzoltóknak a riasztás után 2 perc múlva a reptér legtávolabb zugába el kell jutniuk a baleset helyszínére. Egész úthálózatokat építenek modern reptereken külön a tűzoltóknak, a reptér különböző pontjain szervízutak segítik, hogy gyorsan odaérjenek, és a mai speciális repülőtéri tűzoltókocsik már valóban gyorsak.

Egy fontos pszichológiai kérdés: mindig azt tegyük-e, amit a személyzet mond, vagy próbálkozzunk a magunk feje után menni gépelhagyáskor?

Egy biztos: akkor sem szabad vitatkozni a személyzettel, ha úgy gondoljuk, hogy igazunk van. A személyzet valószínűleg jobban tudja, mit kell csinálni. De maga a vitatkozás lehet veszélyes, mert időt vesz el, ennél még mindig jobb, ha egységesen cselekszünk, mert, amint említettem, minden másodperc egy emberéletet jelenthet.

Ugyanakkor lehet kreatívan gondolkodni: ha az utasok például feltorlódnak a folyósón, elképzelhető, hogy átmászunk a székeken, és akkor lényegesen gyorsabban lehet haladni egy kijárathoz, de arra érdemes figyelni, hogy ha valaki ül a széksorban, ne lépjünk rá.

Miért fontos az úgynevezett leszállási testhelyzet?

Ezt, úgy vettem észre, sokan nem értik. Ha hirtelen megáll a gép, márpedig ha valami leszállási probléma van, akkor hirtelen fog megállni, akkor miközben az ember a derekánál szorosabban meg van fogva az övvel, a felsőteste egyszerűen előrecsapódik. És ha mondjuk arcon kapja az előző szék támlája, akkor annak nagyon rossz kimenetele lehet. Itt az a segítség, ha az ember feje nem tud lendületet venni, hanem odatámasztja arra, aminek nekicsapódna, vagyis ha nekitámasztja az előző ülés támlájának. Ha megteheti, akkor még egy párnát, kabátot tesz a feje alá, ami tompítja az ütést. Mozgásképes állapotban kell maradni, és erre ma már sok az esély, mert már nincsenek a kabinban azok a keresztvasas ülések, amikre repülés közben az ember feltehette a lábát, de kényszerleszálláskor sokszor lábtörést okoztak.

Végül: a beszélgetés apropója a British Airways törzsutasai számára szervezett túlélési tanfolyama volt. De jó politika ez? Mintha felhívná a figyelmet a légitársaság arra, hogy noha ez egy jeles európai cég, ennek a gépeit is érheti baleset.

Az angolszászok ilyen szempontból nagyon józanul gondolkodnak. Nekem személy szerint ez a szimpatikus, mert felkészít egy nemkívánatos, de egyébként rendkívül ritka eseményre. Aki megnézi a statisztikát, úgyis tudja: már ott tartunk, hogy több millió leszállásból van egy baleset. Különösen Európában és Észak-Amerikában jók a statisztikák. Ha itt valaki repülőbalesetben akar meghalni, akkor nagyon korán kell kezdenie repülni, éjjel nappal. És még akkor sem túl jó az esélye arra, hogy légibaleset áldozata legyen.