Tűzoltószemmel a vasúti tüzekről

Arnold Balázs   ·   2012.05.12. 09:00
kiskep_tuz1

Először is, itt van ez a videó, melyen egy perc tíz másodpercnél remekül látszik, ahogy az alig fél méteres lángok ívet húznak a feszültség alatt álló légvezetékkel. Mivel a tűz lakóházakat is veszélyeztetett, a tűzoltók az ív megszűnte után egyből elkezdték vízzel oltani a vezetékhez veszélyesen közel került lángokat. Hogy ez a művelet szabályos volt-e? Nos, ha azt kell megindokolnom, hogy igen, akkor igen. De ha az ellenkezőjét, arra is találhatnék szabályt. Ám jelen írás célja nem a tűzoltósági munka – egyébként felettébb érdekes – ellentmondó szabályozása. Lesz ilyen a vasúton is bőven.

Nádastűz Pomáz határában: a lángok elérték a magasfeszültségű távvezetéket

Ebből mit kell egy civilnek megjegyeznie? Azt, hogy elektromos tüzet, illetve elektromos berendezés közelében lévő tüzet vízzel nem oltunk, hiszen a láng az egyik legjobb elektromos vezető. Ezért fordulhatott elő korábban olyan eset, mikor a kiérkező tűzoltók békésen nézték az égő mozdonyt, míg a rakodási engedély vagy munkaengedély (ezen értesítik őket ugyanis a felsővezeték feszültségmentesítéséről és földeléséről) meg nem érkezett. Reméljük, a jelenleg is zajló oktatási program keretében az ilyen esetekre is találnak majd megoldást.

Akkor hát mit lehet tenni? Ezen a felvételen azt látjuk, ahogy egy feszültség alatt lévő villamos elosztószekrényben lángoló berendezéseket oltanak a tűzoltók kézi porraloltó készülékkel. A legtöbb ilyen habbal vagy porral működő kézi oltókészülék 40 kilovoltos határig alkalmas feszültség alatt lévő berendezések oltására, természetesen a megközelítésnél a két méteres védőtávolságot betartva. Mivel a jogalkotó évtizedekkel ezelőtt a biztonság irányába hajlott, a legtöbb készüléken az van feltüntetve, hogy feszültség alatt álló berendezések oltására 35 000 Voltos feszültségig, 2 méter távolságból alkalmas.

Késeskapcsolók, kontaktorok, megszakítók, kábelek és különféle elektromos alkatrészek az M62 sorozatú mozdony nagyfeszültségű kamrájában. Ha itt tűz üt ki, a porral oltó biztonságosan alkalmazható

Habár e cikk nem egy gyorstalpaló tűzoltó tanfolyam, azért ha már szóba került a kézi tűzoltó készülékek használhatósága, röviden mesélnék a használat mikéntjéről is. Alapszabály, hogy a készülék csövét sosem irányítjuk közvetlenül az égő anyagra, hanem valamivel fölé célzunk, így az oltóanyaggal tulajdonképpen beterítjük a lángokat. Aki nem képzett tűzoltó, az saját testi épsége megóvása érdekében mindig szélirányból közelítse meg a lángokat!

A porral oltó helytelen és helyes használatáról itt találhat egy kisfilmet.

Kapcsolódó hírek