Üde színfolt a Mátészalka környéki vasútvonalakon

Szever Dániel   ·   2014.07.23. 08:45
2154

Július 6. óta új összeállításnak örvend a vasárnaponként Zajtáról Budapestre közlekedő 16305 számú sebesvonat. Bhv, A, Bp, és Bo jelű kocsikra cserélték a szerelvényét, pedig már évek óta egy komplett szolnoki ingaként szokhattuk meg. A váltás több okra vezethető vissza: a 100-as vonali vágányzárak rendesen felborították az ott megszokott szerelvényfordulókat, illetve a nyári menetrendben hétvégenként több csíkos inga is a Balaton partján „nyaral”.

Vonatunk Tisztavíz megállóhelyhez közelít, a 110-es vonal egyik legszebb szakaszán<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(a külön nem jelölt felvételeket a szerző készítette)</br>

Bármelyik összeállításról is beszélünk a zajtai sebesvonat esetében, mind egyedinek mondható a debreceni gépcseréig, hiszen a százas – hagyományos 418-as mozdonyokkal távvezérelhető – vezérlőkocsik Debrecenbe toborzása óta Füzesabony és Fehérgyarmat között szinte az összes ablakos vonat inga lett, de Usgyik is feltűnnek ezen a viszonylaton. Fehérgyarmattól Zajtáig még nagyobb unikumnak számít a 16305-ös, ahol már tényleg csak a Bz motorkocsik nyugalmát zavarja meg a csörgős szerelvény. Érdemes megjegyezni, hogy ezen a szakaszon huszonöt kilométeres távolságot ötven perc alatt tesz meg! Nem is csoda, hogy a vonal Fehérgyarmat és Zajta közötti szakaszát a 2009 decemberi menetrendváltáskor bezárták. Rá egy évre ugyan újranyitották, de kevés olyan vasútvonalunk lehet, ahol ehhez hasonlóan újraindították a személyforgalmat, és mégis ekkora tengelyszámú vonat koptatná rajta a síneket.

Döcögés a Fehérgyarmatról Zajtára közlekedő szerelvényvonattal, Gacsály megállóhely közelében

A környék csekély utasforgalma miatt nyilván nem lenne kifizetődő, ha a 16305-ös szerelvénye már Zajtára is utasokkal érkezne, ezért érdekes látvány az odajutása is: mozdonyával együtt a 6517 számú füzesabonyi személyvonat végére akad Debrecenben, így Fehérgyarmatig röpke tíz kocsis vonatot produkál, ami igen figyelemreméltó a 110-es vonalon.

Kocsordon, a székely hadosztály utolsó ütközetének emlékét őrző emlékmű alatt halad a zajtai sebes

Szerencsésen jött ki a lépés, hogy képsorozatunk készítésekor hagyományos Csörgőnek jutott ez a hétvégi feladat. Az elmúlt hónapokban főként remotorizált 418-asokra hárult ez a munka, mert kiszorultak megszokott helyükről, a biharkeresztesi vonalról, ahol tavaly óta több vágányzárat is bevezettek a Berettyó hídjának felújítása miatt. Ez idő alatt ingavonatok forogtak Berettyóújfalu és Püspökladány között, debreceni telephelyű, hagyományos Csörgőkkel. Az említett vágányzárat július 19-én feloldották, elkezdődhetett a 418-asok visszaforgatása saját fordájukba. Így kerülhettek újra reflektorfénybe klasszik mozdonyok a 16305-ösön is.

Nyírbogát és Nyírgelse között, a 471-es főút keresztezése előtt. Ebben az állomásközben feküdt a hetvenes évek elején megszűnt Szalmadpuszta nevű megállóhely

A Debrecen környéki dízeles vasútvonalak mindig is az érdekes szerelvény-összeállítások paradicsoma volt, de az MD-k végleges leállítása, és az ingavonati közlekedés bevezetése ennek sajnos véget vetett. Addig hétköznapinak számított az MD-s betét, a fülkés gyorsvonati, és a különböző típusjelű kék személykocsik minden elképzelhető párosítása. Cikkünk galériájában ezt a korszakot próbáljuk feleleveníteni!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek