Új elnök, régi Air Force One színek?

iho/repülés   ·   2020.11.28. 12:00
trump_babakek

Trump festése, kontra „babakék”: az eddigi megjelenés biztonsági kérdés volt, nem a hazafiasságé.

Gyanítható, hogy – noha az elektorok szavazása még hátra van – amennyiben Joe Biden lesz az Egyesült Államok új elnöke, a repülés-szerető/spotter közvélemény új kérdéssel szembesül: vajon hoz-e a váltás változást az új Air Force One gépek koncepciójában, különösen a színeiben.

A világ évtizedek óta megszokta a 747-200-asok, katonai típusjelük szerint VC-25A-k megjelenését, és amikor Obama ideje alatt beindították az új, 747-8-asok bázisán kialakítandó, elnöki gépek programját, nem volt vita arról, hogy az utódok is hasonlóak lesznek kívülről. Trump azonban, váratlan győzelme hullámai közepette, azt is jelezte elnöksége korai korszakában, hogy változtat az egész koncepción. Erről viszonylag kevés információ szivárgott ki, kivéve épp a festést.

Kicsit ellentmondásos volt a történet: még hivatala átvétele előtt Trump egy Twitter-üzenetben az új gépek beszerzésének teljes programját fenyegette lefújással, mondván, a négy, más információk szerint ötmilliárd dolláros költség túlságosan magas, és ekkor terjedt el a híresztelés, miszerint elnökként is a maga – szűkösebb és biztonsági rendszerekkel fel nem szerelt, kizárólag luxust nyújtó – 757-esével repülget majd hivatalosan is.

Már beiktatott államfőként természetesen az „igazi” elnöki gépeket kezdte használni, közben többször tárgyalt a Boeing vezetésével, és 3,9 milliárdos költségben állapodtak meg. A módosítások részleteit megint csak nem hozták nyilvánosságra, annyi viszont kiszivárgott, hogy Trump a korábbi tervekhez képest sokkal több luxussal építené át a VC-25B-k fedélzetét, ami ahhoz képest, hogy takarékossági indokokkal esett neki a projektnek, nem tűnik igazán konzekvensnek.

No és a külső. Amikor a programot már nem akarta eltörölni, megjelent a Fehér Házban lévő Ovális Irodájában egy makett, ami már az ő festési elképzeléseit tükrözte, ennek alapvetése az volt a részéről, hogy elég már a mostani gépeken uralkodó „babakékből”, ő sokkal inkább hazafias festést akar. Az egyik legtekintélyesebb aviatikai szakértő, Richard Aboulafia hívta fel a figyelmet arra, hogy ez alapvetően hasonlít az ő nemzetiszín 757-eséhez, csak az elnök megfordította az elhelyezést, a 757-esen felül sötétkék, alul fehér fogja közre az ablakvonal alatti piros sávot, az új Air Force One az ő elképzelése szerint felül fehér, alul sötétkék, köztük a piros sáv.

A történet akkor vett politikai fordulatot, amikor demokrata törvényhozók kezdeményezték, szülessen kongresszusi döntés az elnöki gép festéséről. Katonai szakértők pedig arra figyelmeztettek, hogy a világosabb „babakék” nem egyszerűen egy, immár megszokott megjelenés, sőt, nem „Jackie Kennedy festése”, hanem jól megfontolt szakmai döntés volt, mert ez a szín sokkal kevésbé emeli ki a levegőben a gép kontúrjait, ami viszont biztonsági tényező.

(fotó: Twitter)

Biden azonban alelnökként szintén eléggé közeli ismerőse az Air Force One-oknak, és sokan feltételezik, hogy noha eddig a kampányban nem említette az elnöki gép kérdését, helyre fogja állítani az eredeti színvilágot, ennek eldöntésére egyébként bőven van ideje, a gépek 2024-25 körül készünek el, és csak néhány hónap kell átadás előtt a festésükhez. Arra pedig senki nem számít, hogy az új elnök túlságosan belenyúlna a programba, bár nyilván neki is lesz szava a belső berendezésben, és lehet, hogy levesz valamennyit a Trump féle luxusból.

Egyébként, mint erről többször beszámoltunk, a VC-25B-k eredetileg a csődbe ment Transaero által rendelt 747-8-asok voltak, a Jumbo legújabb és egyben utolsó sorozatából. Beállításukat mindenképp indokolja az eredeti elnöki gépek kora, megnövekedett karbantartás-igényük, nem annyira modern technológiai szintjük, amit az erős műszaki háttér ellensúlyozott. Az újaknak nagyobb lesz a felszállósúlya, a hatótávolsága, a beépíthető belső tere, ki kell alakítani a különleges titkosított kommunikációs rendszert, a többszörös elektromos hálózatot, kezdve a hajtóművekre szerelt (plusz) generátorokkal, be kell szerelni egy mini-kórházat, ki kell építeni az önvédelmi rendszert, illetve be kell építeni mindazokat a berendezéseket, amelyek révén a gépek – bárhol is szálljanak le – nem szorulnak repülőtéri szolgáltatásokra.

Egyvalamiben eltérnek majd a most használt VC-25A-tól: ezek az új gépek nem lesznek alkalmasak légi utántöltésre, amit felfoghatunk egyfajta pozitív jövőképnek. Az amerikai stratégák a jelek szerint nem számolnak nukleáris háborúval, amelynek esetén az Egyesült Államok elnökének repülőgépe szinte korlátlan ideig kellene, hogy a levegőben maradjon. A mostani gépek kerozint kaphatnak ugyan tankerektől, de a hajtóművek olajat is fogyasztanak. Nyilvános adat nincs, a becsült teljes repülési idejük negyven óra. 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek