Svédek veszik az új lengyel buszt

Ács Attila   ·   2011.11.26. 18:15
urbino_18_le_cng_fooldal

A skandináv piacon továbbra is rendkívül kedveltek az úgynevezett alacsony belépésű (Low Entry, LE) buszok, amelyek nem teljes hosszban, hanem általában csak a második ajtóig alacsonypadlósok, onnan néhány lépcsőfok beiktatásával normál magasságúra emelkedik a padlószint. Ez a megoldás lehetővé teszi a portál- helyett a „hagyományos” hátsó tengely beépítését, illetve a motortorony is feleslegessé válik, így az ülőhelyek száma valamelyest megnövekedhet és egyiknek sem kell hátrafelé nézni. Elsősorban ez okozza ennek a kialakításnak a változatlan népszerűségét arrafelé (nemrégen az MAN is egy új LE típussal jelent meg az ottani piacon), a közhiedelemmel ellentétben azonban ezek a buszok általában nem olcsóbbak a teljesen alacsonypadlós társaiktól. A Solaris is kimondottan a skandináv piacra, illetve az ottani igények szerint fejlesztette ki az új csuklósbuszát, amely az utóbbi hónapokban több helyi üzemeltetőnél is megfordult tesztelés céljából.

A jármű tehát a második ajtóig alacsonypadlós, onnan két lépcsőfok megmászásával lehet hátrajutni, illetve a harmadik ajtónál is ennyit kell leküzdeni a leszálláskor. Az első ajtó lehet egy- vagy kétszárnyú, a második és a harmadik ajtó minden esetben kétszárnyú, és negyedik ajtó beépítésére – a gyár honlapja szerint – nincs mód, bár erre valószínűleg nincs is szükség azon a piacon, ahova ezeket a buszokat szánják. Találkozhatunk viszont a buszon néhány skandináv sajátossággal, ilyen az oldalfalak, a tető és a vezetőtér megerősített szigetelése, a kiegészítő fűtés, illetve a fejtámlával, karfával és hárompontos biztonsági övvel ellátott kényelmes, párnázott utasülések.

A motor Cummins ISLG EEV 320 típusú (320 lóerős), üzemeltethető sűrített földgázzal vagy biogázzal is, természetesen megfelel az EEV normának. Az automata sebességváltó Vith Diwa 5-ös, de opcióban kérhető ZF Ecolife is. A nyolc gáztartályt a tetőbe építették be, ezek össztérfogata 1712 liter.

A prototípus az Arrivához került Stockholmba.

A képre kattintva galéria nyílik meg!<br>(fotók: solarisbus.pl)

Kapcsolódó hírek