Új Tisza-híd épül a Szolnok-Szajol vasúti szakaszon

iho   ·   2014.10.06. 15:44
400--670__kitolva3

A 6,4 km hosszú Szolnok-Szajol állomásköz az egyik legfrekventáltabb és egyben a legleterheltebb vasúti vonalszakasz hazánkban: naponta megközelítőleg 200 szerelvény halad itt át. Kiemelt szerepe van a hazai vasúti forgalomban, hiszen ez a szakasz köti össze a tiszántúli területek nagy részét a fővárossal. A szakaszon lévő két folyami acélszerkezetű vasúti híd közül a szolnoki Tisza-híd Magyarország egyik legnagyobb kétvágányú vasúti hídja. A régi kétvágányú hidat két darab újonnan épülő egy vágányú mederszerkezetből álló hídra cserélik. A két új egyvágányú híd lehetővé teszi, hogyha az egyik hídon munkálatok folynak, akkor a másikon zavartalanul közlekedhessenek a szerelvények.

Az első hidat október 5-11. között tolják a helyére teljes vágányzár mellett, ebben az időszakban vonatpótló buszokkal közlekedhetnek az utasok Szolnok és Szajol állomások között. A későbbiekben fél pályás forgalom mellett zajlik tovább a kivitelezés. A második mederhidat várhatóan 2014. november végén tolják a helyére.

Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára elmondta: „A Szolnok és Szajol közötti vasúti vonalszakaszon zajló több mint 20 milliárd forintos beruházással a kormány célja a biztonságos, európai színvonalú vasúti közlekedés megvalósítása. A kormány a jövőben is kiemelten kezeli a vasúti fejlesztéseket, így azok a következő, 2014–2020-as uniós költségvetési időszakban is elsőbbséget élveznek: a modernizációra költött összeg eléri majd az ezermilliárd forintot.”

Hídcsere<br>A képre kattintva galéria nyílik Szabó István felvételeiből

Szalay Ferenc Szolnok polgármestere kiemelte: „Szolnok a nagyvárossá válását köszönheti a vasútnak, sőt, a mai napig meghatározó számunkra a vasúti gépgyártás. A mai modern infrastruktúra megteremtési kiemelten fontos ebben a régióban, az autópálya építése mellett örömteli, hogy a vasúti összeköttetésünk is immár európai színvonalú lesz. Néhány esztendőn belül minden olyan infrastrukturális hátrányt eltüntetünk a kormány segítségével, mely gátolta Szolnok nagyobb ütemű fejlődését.”

Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője hozzáfűzte: „Magyarországon a vasútfejlesztés tekintetében egyedülálló technológiával épül az új szolnoki vasúti híd, melynek fő előnye a gyorsaság, így a vasúti forgalmat a lehető legkevesebb ideig kell leállítani a munkálatok miatt. Az összesen 200 m hosszú, kétszer 100 méter nyílású mederhídból álló új szolnoki vasúti híd első hadszerkezetét 7 nap alatt, éjjel-nappali folyamatos munkavégzés mellett és teljes vágányzár mellett állítják fel. Ebben az időszakban a betolást követően a teljes hídszerkezetet vasúti közlekedésre alkalmassá teszik. Ilyen rövid idő és ilyen típusú technológiával elvégzendő betolásra, valamint kiépítésre hazánkban eddig még nem volt példa. A régi 2300 tonnás elemeket éjszaka kitolták, majd az új 1000 tonnás mederhíd elemet a mai nap folyamán betolták a helyére. A hídszerkezet statikus és dinamikus próbaterhelését, 6 darab M62-es típusú mozdonnyal végzi a kivitelező.”

Új ártéri híd

A vonalszakasz az árvizek által jelentősen veszélyeztetett területen halad, ezért már a tervezés során kiemelten figyelembe vettük az árvízvédelmi szempontokat. Szajolnál a pálya mindkét oldalán új árvízvédelmi földgátat építünk 450 m hosszan. Az új 40 m-es ártéri Tisza-híd segíti az árvizek biztonságosabb és gyorsabb lefolyását, így jelentős szerepet kap az árvízi védekezésben. A beruházás során megújul a besenyszögi közúti aluljáró vasúti szerkezete is. A tervek alapján 8605 nm zajárnyékoló falat is építünk, mely Szolnok Tallinn nevű városrészét fogja védeni a zajártalomtól, illetve a Milléri Sporttelep környezetét. A vasúti pálya a felújítása után a pályasebesség 160 km/h-ra történő megemelése lehetővé válik és az átépítést követően a tengelyterhelés 225 kN-ra növelhető.

A kivitelezés 2015 decemberében ér véget. A Tisza-2013 Konzorcium által végzett beruházás nettó értéke 20,6 milliárd forint. A Szolnok-Szajol vasúti vonalszakasz az Új Széchenyi Terv részeként a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében uniós források felhasználásával valósul meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

20-as: szerda hajnaltól szünetel a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között

MÁV/iho   ·   2024.12.10. 19:10

A pályafelújítás várhatóan fél évig tart Szentgál–Városlőd-Kislőd szakaszon, az utasok közlekedéséről ez idő alatt is maradéktalanul, részben autóbuszokkal gondoskodik Veszprém és Ajka között a MÁV-csoport. Információink szerint két helyen is átmosás alakult ki, elmozdult a töltés. A fővárosból Zalaegerszegig kétszer kell majd átszállni a vonalon, ha vonattal akarunk utazni arrafelé.