Újabb katasztrófa Afrikában

iho/repülés   ·   2011.07.08. 18:42

A baleset a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Kisangani város repülőterén történt, a jelentések szerint a fedélzeten lévő 112 személy közül legalább negyvenen túlélték az eseményt.

Ugyanennek a légitársaságnak egy MD-82-es gépe tavaly júniusban hajtott végre kényszerleszálllást, akkor szerencsére áldozatok nélkül. 2008 áprilisában azonban negyvennégyen haltak meg, utasok és a földön lévők egyaránt,  amikor Goma repülőterén a társaság DC-9-51-ese nem tudott felemelkedni, és túlfutott a pályán, bele egy nyomornegyedbe.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban csak az elmúlt másfél évben kilenc súlyos vagy halálos repülőbalesetet történt az Aviation Safety Network kimutatása szerint.

Az afrikai légitársaságok szövetsége nemrég az IATA kongrsszusán tiltakozott, amiért jónéhány afrikai ország légitársaságait nem engedik leszállni az Európai Unióban. A repülésbiztonsági szakértők azonban újra és újra jelzik, hogy a föld egészét tekintve is Fekete-Afrikában a legrosszabb a repülésbiztonsági helyzet, itt a leggyengébbek a helyi hatóságok, itt repülnek legnagyobb számban nemzetközi jogosítás nélküli személyzetek, az előírásokhoz képest rosszul karbantartott, repülési engedéllyel akár nem is rendelkező gépekkel.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.