Újraindul a személyforgalom két szlovák mellékvonalon

iho/vasút   ·   2017.03.07. 16:45
400px_mezolaborc

Az egyik vonal ráadásul nemzetközi forgalmat is kiszolgál majd: a Szlovákia északkeleti részén található Mezőlaborcot (Medzilaborce) a lengyelországi Łupkówval összekötő, 15,6 kilométer hosszú 191-es vonalon még 2011 májusában álltak le a személyvonatok. A lengyel PolRegio regionális vasúttársaság viszont nemrég megkapta az engedélyt, hogy SA135-ös és SA134-as sorozatú Pesa dízelmotorkocsijaival újraéleszthesse a személyszállítást. Nagy járatsűrűségre azonban nem kell számítani: a vonatok csak július 1. és szeptember 3. között és csak hétvégénként közlekednek majd a száznyolcvanezer lakosú Rzeszów és Mezőlaborc, valamint a negyvenezres Sanok és Mezőlaborc között.

Júliustól szeptember elejéig Mezőlaborc már nemcsak belföldi járatokkal fog találkozni: a lengyel PolRegio Pesa motorkocsijaival Lengyelországba is át lehet majd ugrani – vagy éppen onnan átjönni és megnézni a Warhol-múzeumot (fotó: Zöldi Péter)

A szlovákiai ruszinok egyik központjának tekinthető, alig hétezer lakosú Mezőlaborc számos látnivalót kínál: többek között egy a második világháború után épült ortodox templomot, egy kicsinyített épületekkel teli miniskanzent, valamint egy Andy Warhol múzeumot is, mivel az amerikai pop-art képzőművész szülei itt éltek, mielőtt kivándoroltak az Újvilágba. Vasútbarátok számára pedig az egykori Első Magyar Gácsországi Vasút (EMGV) határ előtti utolsó fontos állomásaként ismert a kisváros.

A másik érintett vonal a Pozsony közelében található, 112-es számon jelzett Zohor–Detrekőváralja (Plavecké Pohradie). A harminc kilométer hosszú pályaszakaszon tizennégy éve állította le a közlekedést a ZSSK. A vonatok ide is csak a hétvégékre térnek vissza, viszont ezek már április 29-étől egészen október 1-jéig fognak közlekedni, kihasználva a túrázásra és kirándulásra kiválóan alkalmas tavasz végi és ősz eleji időszakot. A napi két vonatpárt az osztrák határnál fekvő Magyarfalu (Záhorská Ves) és Zohor közötti járatok Detrekőváraljára való továbbküldésével valósítják meg, a pozsonyi városi és elővárosi közlekedési rendszerbe integrálva – számol be a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek