Útfelújítások kezdődhetnek Kecskeméten

MTI   ·   2018.09.13. 13:00

Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármestere az MTI-nek elmondta: mintegy 885 millió forintot fordítanak a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből a Szolnoki út összességében több mint három kilométer hosszú szakaszának rekonstrukciójára. Az érintett Reptéri út és Kuruc körút közötti útszakasz a helyi és a távolsági közlekedésben egyaránt fontos szerepet tölt be, továbbá mindkét oldalán gazdasági övezetek találhatóak, ezért a beruházás azt célozza, hogy javuljon Kecskemét déli és keleti gazdasági övezeteinek megközelíthetősége.

A munkálatok első ütemében a lakott területen kívüli részeket, körülbelül 1650 méter hosszú útszakaszt újítanak fel, a második ütemben pedig a lakott területen belüli részek, a Kuruc körút és a Szent István körút közötti 1535 méter hosszú útszakaszok következnek. A munkálatok várhatóan november végéig tartanak, a kivitelező a Duna Aszfalt Kft. Ezzel egy időben a déli iparterület négy, nagy forgalmú útszakaszának újjáépítése is megkezdődik. Az összesen 5,3 kilométer hosszú szakasz rekonstrukciója egy sikeres pályázat révén mintegy 1,2 milliárd forintból valósul meg.

A várhatóan az év végéig tartó munkálatok keretében lemarják az aszfaltburkolat felső rétegét, szükség szerint megerősítik az útalapot, új aszfaltréteget terítenek le, a kapubehajtókat szintre emelik, a csapadékvíz elvezetésére pedig nyílt árok épül majd a területen.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.