Megállítják az akarattyai löszt

iho   ·   2013.04.05. 15:30
Masolat_-_P1030839

Elbontják a három éve épített hídprovizóriumot, és a felújított alépítményre helyezik a sínpárt.

A munka március 27-től április 20-ig tart, ez idő alatt teljes vágányzár van érvényben. Az erre közlekedő sebes- és gyorsvonatok utasai Székesfehérvártól Balatonkeneséig vonatpótló autóbusszal utazhatnak, a személyvonatok helyett pedig Balatonakarattyáról Balatonkenesére közlekedik busz.

A Balaton keleti partjára főként a löszös talaj jellemző, ami gyakran veszélyezteti a vasúti közlekedés biztonságát. A legnagyobb problémát Balatonakarattya megállóhely után a pálya folyamatos csúszása idézi elő. Ennek megszüntetésével az elmúlt években többször is próbálkoztak. Hosszú távú, de mégis ideiglenes megoldás 2010-ben született. A veszélyeztetett, mintegy harminc méternyi szakaszon két hídprovizóriumot építettek be, cölöpözött alátámasztásokkal. Helyükre emelését két vasúti, illetve egy közúti daru végezte. Beépítés után a forgalom 2010. június 24-én indult meg, de csak húsz kilométer per óra sebességgel járhatják a vonatok. Ez a megoldás mérsékelte ugyan a földmozgásokat, de szakértői vélemények alapján elmaradhatatlan volt a végleges helyreállítás.

A helyreállítás helyszíne<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(fotók: Boda András)</br>

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közlekedésfejlesztés Vasút Kutatás-fejlesztés Közlekedéstervezés Nagyvasút

Stratégiai szövetség a jövő mérnökeiért: szorosabbra fűzi az együttműködést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a V-Híd Csoport

iho   ·   2025.01.10. 12:00

Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.

Vasút Nagyvasút

Schengen csúszva a magyar–román vasúti határon

Tevan Imre   ·   2025.01.10. 09:00

Tényleg megint mindenki hülye a magyar vasút körül? Ezért várják ki továbbra is a vonatok Magyarország és Románia között azt az időt, ameddig tavalyig a határellenőrzés tartott? Annak ellenére, hogy január 1-jétől már nincs ellenőrzés. A körülmények ismeretében a válaszunk: nem. Hosszabb folyamatról van szó, a menetidő talán az év közepétől csökkenhet.