Vágányzári csiki-csuki

iho/vasút   ·   2011.07.22. 18:00
00

Az érintett szakaszon 1988-ban volt utoljára pályafelújítás, de 2005-ig még sebességkorlátozás nélkül lehetett arrafelé utazni. Aztán lassan megindult a negatív licit: először csak 40 lett az engedélyezett sebesség, majd 30, később 25, mára pedig csak 20, de volt 15 is. Senki többet? Úgy látszik, ez az év már csak ilyen, immár a villamospályák felújítása sem megy zökkenőmentesen: először a 37-es villamos felújítása szenvedett csúszást, ráadásul „meg is felezték”. Április helyett júliusban kezdtek neki az átépítésnek, ráadásul a Salgótarjáni utca – egyelőre – kimaradt, csak a Kolozsvári utcában szűnik meg a csigatempó. A Szent Gellért rakpart felújításának július 13-án kellett volna kezdődnie, de másképp alakult. A hídfő és a Döbrentei tér között így maradt a döcögés, de úgy néz ki, hogy július 29-től, kereken egy hét múlva mégiscsak a munkagépeké lesz a terep. A 18-as villamos krisztinavárosi nagypaneles szakaszán tervezett felújításról viszont egyelőre semmit nem tudni, itt az Alagút utcai útátjárót és a közúttal közösen használt szakaszt javították volna a Krisztina tér és az Orvos lépcső között.

A Döbrentei téri váltót 2009-ben cserélték

A (például) 18-as villamos sebessége hajlobogtatónak igazán nem nevezhető <br>(fotók: Kemsei Zoltán)

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.