Vaklárma: kibírt már 220 tonnát is a metróalagút!

iho/közút   ·   2012.05.09. 10:30

A 3-as metró forgalmát szombaton kellett leállítani a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között, mivel a Népligetnél beszakadt a mennyezet. Az állomás mennyezetéről két, egyenként nagyjából két négyzetméteres burkolóelem szakadt le; a törmelékek egy része a peronra, másik része az állomáson tartózkodó szerelvényre, illetve a vágányra zuhant.

A balesetet követően felröppent sajtóhírek szerint a Terrorelhárítási Központ repülőgépének csütörtöki szállításakor sérülhetett meg a metróállomás tartószerkezete. A mainap.hu egy befejezett vizsgálatra hivatkozó cikke szerint „mivel több olyan állomáson és alagútszakaszon találtak torzulásokat, amely felett a túlsúlyos konvoj elhaladt, valószínűnek látszik, hogy a 3-as metróban a TEK repülőgépe, illetve az azt szállító járművek tehettek kárt.”

Az iho.hu megkeresésére Papp Zoltán, a szállítást végző Bau-Trans Kft. cégvezetője elmondta, hogy alaptalan a feltételezés. A 45 méter hosszú különleges szállítmány 23 tonnás terhe sok tengelyen oszlott el, így a konvoj sehol nem lépte át a kilenc tonnás tengelyterhelést. Ráadásul éppen az érintett kereszteződésre korábban statikai vizsgálatot is kértek. Tavaly ugyanitt haladt el egy 220 tonnás vízi turbinát szállító jármű, akkor a metróállomás szerkezete sértetlen maradt – mondta Papp Zoltán.

Az egykori SkyEurope Boeing 737-ese néhány méterrel a népligeti metróállomás után. Látvány tekintetében egyedülálló, tengelyterhelés tekintetében azonban megszokott szállítmányról van szó<br>(fotó: Vörös Attila)

Hasonló állásfoglalást tett közzé a Budapesti Közlekedési Központ is. Közleményükben kifejtik, hogy a BKK-tól, mint közútkezelőtől a jármű és a szállítmány geometriai méretei miatt szükséges volt a közútkezelői engedély beszerzése. Emellett a BKK közútkezelőként részletesen előírta a különleges szállítmány által használható útvonalat is és azt is, hogy a szállítócégnek kötelessége felvenni az érintett szakterületi képviselőkkel, így a metróállomást is üzemeltető BKV-val is a kapcsolatot. Hasonló tengelyterhelésű járművek rendszeresen közlekednek a Könyves Kálmán körúton – tette hozzá a társaság közleménye.

A kiadott engedély mellett a szállítás folyamán, azaz május 3-áról, csütörtökről május 4-ére, péntekre virradó éjjel jelen voltak a BKK szakemberei is, akik nem tapasztaltak problémát és a kiadott engedélytől való eltérést a szállítás során.

A mainap.hu cikkére reagálva a BKK cáfolta, hogy bármilyen vizsgálatot folytattak volna a tartószerkezet torzulását illetően. Felfedik a szombati baleset legvalószínűbb okát is: az állomás nagy fesztávú födémszerkezete rideg vakolattal van burkolva, mely a különböző igénybevételek (hő, lehajlás, rezgés stb.) hatására repedezik, hullik. Az alagutat folyamatosan ellenőrzi és szemrevételezi a BKV infrastruktúra fenntartásáért felelős főmérnöksége, de ezek az ellenőrzések sem tártak fel összefüggést a Boeing 737-es repülőgép szállítása és a vakolathullás közt.

Mindezekből adódóan a BKK valószínűtlennek tartja, hogy a szállítást követően több mint egy nappal, május 5-én, szombaton a repülőgép-szállítás hatása miatt szakadhatott volna le a Népliget metróállomás álmennyezetének egy darabja.

Kapcsolódó hírek