Válámi ván...

Így legyen lottóötösünk, ahogy az M3-as metró felújítása során titokban elmondott fohászaink – legalábbis részben – meghallgatásra találtak! A most átépülő metróállomások retró-mustrája közben agyonmérgelődtük magunkat az érzéketlen közlekedéstervezés ikonikus jelképein, a mínusz másfeles szinten épült gyalogostovábbító folyosókészülékeken.

Amint tegnap már a Fonódón olvashattuk, újabb lépéséhez érkezett Budapesten a gyalogosaluljárók szerepének átértékelése. Bár a Forgách utcai, a metróalagút alatt átvezető folyosó lezárása – mely most óhajból ténnyé vált – csak csepp a tengerben, mégis megmutatja, hogy a magát a 90-es évekig tartó közlekedéstervezői paradigma, az autókra szabott város kiépítése nem kívánatos, elavult. Jóllehet, kifejezetten az autózás akadálytalanságát segítő műtárgyak építésének lendülete már alábbhagyott, a megmaradt rekvizítumok mégis tovább keserítik a városlakók életét, sokszor olyan helyeken is, ahol fenntartásuk indokolatlan. Bontásuk, megszüntetésük pedig sokszor körülményes, még többször nem bevállaható, mert mégiscsak a modern városról alkotott ieáinkat testesítik meg. Viszont ne áltassuk magunkat: nem a gyalogosközlekedés biztonságáról van szó, hanem arról, hogy a közúti lámpaprogramból egy fázis ki lehessen venni, vagy adott időegységbe több fázist lehessen belezsúfolni. A gyalogosaluljáró sok helyen ennek a törekvésnek egy járulékos eleme – a biztonság jelszavával. Drága a létesítése, de legalább sokba kerül a fenntartása, állandó költség az üzemeltetése, viszont soha, sehol nem oldották még meg, hogy ezek élhető, értékelhető, tisztántartható terek legyenek. Zürichben igen, de mi itt élünk, mások az eszközeink, adottságaink.

Ezért nagy szó, hogy most a metrófelújítás kapcsán kifejezetten ellenirányban tettek meg egy lépést a beruházás tervezői, és egy viszonylag új, 1990-ben megépült objektum átértékelésére került sor, amely mindenképpen a legújabb a listában, a közelmúlt terméke. Értékelhetjük, hogy ha nem is magamagáért, de legalább a metrófelújítás örvén sor kerülhetett rá.

Ennek kapcsán körülnézhetünk a városban, mi az, ami már megvalósult ezen a téren és mi az, ami még várat magára.

A legnagyobb falat kétségtelenül a Ferenciek tere volt, szimbolikus hely. Bár itt a reflektorfény a közúti aluljáró lezárására vetült, ennek árnyékában két felszíni gyalogosátkelő is épült a város legfőbb közúti tengelyén, méghozzá úgy, hogy az az útvonal közúti kapacitását érdemben nem befolyásolta, hiszen azt az Astoria-csomópont áteresztőképessége határozza meg. Ezért a Váci utca tengelyét derékbatörő gyalogosaluljáró lezárható volt. Az eredmény egy reprezentatív tér, sok gyalogossal, akadálymentesen.

A szóban mindig, a gyakorlatban pedig szinte sohasem előnyben részesített közösségi közlekedés taszítóerejének másik szimbolikusan szörnyű epicentruma a Közvágóhíd-csomópont volt, ahol a Kvassay út két oldalán egy villamos- és egy HÉV-végállomás néz egymással farkasszemet. A bő száz éve megoldatlan helyzetet 1973-ban egy aluljáróval súlyosbították, ami a közösségi közlekedés egyik gerincvonalába ékelődő két végállomás lélektani távolságát megsokszorozta. Az úgynevezett Kvassay-áttörés megépítésekor teljesen csendben, észrevétlenül sikerült ettől az aluljárótól is megszabadulni.

Kőbánya központjának jelképéről, a magát elhasználhatatlanító aluljáróról már sokat írtunk, beszéltünk, ez is megszűnt, szerencsére. Érthetetlen viszont, hogy amit a Forgách utcánál most lezárnak, az a Gyöngyösi utcai megállónál megmaradhat. A Fonódó-blogon megjelentetett, a BKV-által írt válaszlevél ugyanis arról tanúskodik, hogy megírója sohasem járt a helyszínen. Ezt írják: „A Gyöngyösi utcai metróállomásnál megmarad a peronokat összekötő átjutási lehetőség, mivel a bevásárlóközpont aluljárószintje egyben a metrómegálló peronszintje.” Ez az állítás több sebből vérzik. Egyrészt valóban be lehet menni a bevásárlóközpontba a metróállomásról közvetlenül, de csak a városközpont-irányú peronról. Másrészt a „bevásárlóközpont aluljárószintje” a nevével ellentétben egy szűk, boltokkal zsúfolt folyosó, mely az északi metróbejárattól, annak fala mentén a pláza főbejáratáig vezet vissza, tehát szó nincsen arról, hogy a bevásárlóközpont a metróállomással való összeköttetésnek köszönhetően több ponton lenne megközelíthető, esetleg a vágányok alatti aluljárót is megindokolva.

A kedvező törekvés tehát megint nem rendszerszintű megoldást szült, hanem csak egy körülbelülit, amit egy pinceszinti kisállatkereskedés és egy fodrász érdeke akár felül is írhat.

Frissítés:

Kedves olvasóink jelezték, hogy bűnös módon elfeledkeztünk rögtön három gyalogos-aluljáróról is, melyek kicsik voltak ugyan, de annál idegesítőbbek. Az aluljárócsokor a Margit-híd felújítása kapcsán szűnt meg, azóta itt is nyugodtan közlekedhetnek a gyalogosok a felszínen. A pesti és budai hídfőben, valamint a szigeti bejárónál épült odvak közös jellemzője volt, hogy a villamosok utasainak csak egy része használta, másik része az úttesten átszaladgálva indult célja felé – ma ez már legális!

* * *