Vasárnapig sztrájkolnak a német mozdonyvezetők

MTI/iho   ·   2015.05.05. 09:21

A tervek szerint csaknem egy hétig tartó, összesen 138 órás munkabeszüntetés az eddigi leghosszabb tiltakozási, nyomásgyakorlási akció a GDL részéről. A szakszervezet öt százalékos béremelést és a heti munkaidő egy órával történő csökkentését követeli, és el akarja érni, hogy más területen dolgozó alkalmazottak, például a vonatkísérők nevében is tárgyalhasson a DB-vel.

A munkaadó legutóbbi ajánlata 4,7 százalékos béremeléséről és ezer eurós egyszeri juttatásról szól. A GDL legutóbb április második felében sztrájkolt, az újabb tárgyalások pedig szerdán szakadtak meg. A csaknem 200 ezer embert foglalkoztató DB vezetése és a 20 ezer munkavállalót képviselő szakszervezet vezetése egymást hibáztatja a tárgyalások kudarcáért. Alexander Dobrindt közlekedési miniszter a szakszervezetet bírálta, és azt mondta, érthető, hogy sok embert dühít a sztrájksorozat.

A DB bonyolítja le a németországi teherszállítás nagyjából 20 százalékát, ez naponta mintegy 620 ezer tonna mozgatását jelenti. Becslések szerint a vasút kiesése a teherszállításból naponta 100 millió euró kárt okoz a német nemzetgazdaságnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek