Vásárol a Singapore: 350-esek, 787-esek

iho   ·   2013.05.31. 18:15
SINGAPORE_cim

30 gépre kötött szerződést és továbi húsz példányra jelentett be opciót az európai Airbus egyik legfontosabb ázsiai partnere, a Singapore Airlines: a városállam légitársaságának ez a harmadik A350-es rendelése, az opciókat leszámítva tehát 70 példányra van fix megállapodása a típusból, amelynek első példánya feltehetően ezekben a hetekben száll fel először.

A megállapodás szerint a légitársaság később dönthet arról, hogy az új típus melyik változatát veszi majd meg a most opcióval lekötött gépekként, tehát a most készülő 900-ast, vagy a légitársaságok sürgetésére fejlesztésre vett, hosszabb törzsű, nagyobb kapacitású 1000-est.

A SIA a szerződés bejelentésekor azt is nyilvánosságra hozta, hogy a gépeket közepes és nagyhatótávolságú járatokon egyaránt repültetni akarja. John Leahy, az Airbus eladási főnöke pedig nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy amint közeledik a típus első repülése, úgy erősödik az érdeklődés a gép, Leahy megállapítása szerint is elsősorban a nagyobb változatok iránt. Az Airbus közleményében ismét megerősíti, hogy az év közepén induló berepülési program végeztével a vásárlók 2014 második felében vehetik át az első A350-eseket.

A Singapore Airlines egy friss hír szerint közben az amerikai konkurens gépének megvásárlásáról is megállapodott, a Boeing 30 Dreamlinert, 787-est szállít majd a légitársaságnak. A légitársaság amúgy eddig húsz géppel szerepelt a 787-es rendelési listán, nem tudni, hogy a most szóba került harminc gép ennek a huszas csomagnak a harmincra bővítése, vagy a rendelésállomány ezzel már ötvenre nőtt.

A megrendelés érdekessége, hogy a SIA a 787-es még csak most fejlesztésre kerülő leghosszabb 10X változatát vásárolja 2018-19-es leszállítással, ezzel a szingapúri társaság lesz ennek a variánsnak a kibocsátója. Emiatt a megállapodás akkor válik hivatalossá, amikor a Boeing formálisan is beindítja a 10X programját. De hogy beindítja, azügyben e bejelntés után már semmi kétség.

Az üzlet közvetett bizonyítéka annak, hogy a 787-es, amelynek legnagyobb változata is kisebb lesz, mint a most készülő 350 XWB, valójában nem biztos, hogy közvetlen versenytársa a 350-esnek a piacon, a SIA döntése is azt jelzi, hogy valójában komplementer típusokról van szó, amelyek elég jól megférnek egy-egy nagy légitársaság vonalhálózatának „vékonyabb vagy vastagabb”, vagyis kevesebb vagy több utassal számoló, rövidebb vagy hosszabb járatain.

A SIA politikája ugyanakkor azt a jelenséget is példázza, hogy a nagy társaságok általában nem akarják feltétlenül egyetlen gyártó flottájánál lekötni magukat: noha a különböző típusok eltérő üzemeltetése plusz költséget jelent, ezt adott esetben megfelelően kompenzálja az optimális gép járatása az útvonalakon, másrészt az az árelőny, amit a két nagy gyártó versenyeztetésével tudnak a vevők kiszorítani.

Kapcsolódó hírek