Vasútfejlesztés minden előtt

MTI/iho   ·   2018.06.15. 16:20
swietelsky_geplanc0

A Magyar Export-Import Bank és Magyar Exporthitel Biztosító (Exim) szervezésében tartott rendezvényen Szijjártó Péter ismertette, hogy a következő években 2500 milliárd forintból fejlesztenek 900 kilométer gyorsforgalmi utat. – Az összeg 55 százalékát a magyar költségvetés, 45 százalékát uniós forrás biztosítja – tette hozzá. Vasúti fejlesztésekre 1500 milliárd forintot fordítanak, ebből 900 kilométer vasúti pályát korszerűsítenek. A fejlesztésekkel 45 ezer új férőhely-kapacitás jön létre, és új teherszállítási eszközök jelennek meg a magyar vasútvonalakon. Hozzátette, hogy a Magyarországon villamosított vasútvonalak hossza így el fogja érni a 3300 kilométert. Szijjártó Péter megemlítette az ország logisztikai potenciáljának bővítésére szolgáló, már lezárult vagy folyamatban lévő fejlesztéseket, köztük a szlovéniai Koper kikötőjét Budapesttel összekötő vasútvonal teljes villamosítását.

Elmondta, hogy már építik az új komáromi Duna-hidat is, amelyet teherszállításra 2020 első negyedévétől lehet használni. Megkezdik a szlovák kormánnyal közösen öt új határátkelő létesítését, amelyhez uniós forrásokat is sikerült megnyerni, így két új Ipoly-hidat is építenek. Rajkánál pedig elindult a magyarországi autóútszakasz bővítésének előkészítése: a Budapest–Pozsony közötti utat kétszer kétsávosra bővíti.

Emlékeztetett arra, hogy a múlt héten Pekingben megállapodtak a Budapestet Belgráddal összekötő vasúti pálya modernizálásának végleges menetrendjéről. Itt 2–2,5 éves kivitelezési munkálatok után, végig villamosított, kétvágányú pályán lehet majd közlekedni, és ezzel elérhető, hogy a kínai selyemút koncepcióban a tengeri úton Európába szánt és Görögországban kirakodott áruk Magyarországon keresztül jussanak el Nyugat-Európába.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a visegrádi miniszterelnökök megállapodtak egy közös gyorsvasút fejlesztésének előkészítéséről, amelynek a megvalósíthatósági tanulmányára a magyar kormány 1,5 milliárd forintot hagyott jóvá. Hozzátette, hogy a tervek szerint a vasút Budapestet Varsóval, Pozsonyon és Brnón keresztül kötné össze. Szólt arról is, hogy a román kormánnyal szintén megállapodtak egy gyorsvasút kiépítésében Budapest és Kolozsvár között, amely megvalósíthatósági tanulmányára egymilliárd forintot hagyott jóvá a magyar kormány. Jákli Gergely, az Exim vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az export fejlesztéséhez a logisztika nélkülözhetetlen. A magyar GDP 5,5 százalékát a logisztika adta 2017-ben. Megjegyezte azt is, hogy 2014-ben az Exim belépett a lízingpiacra, ahol 1210 szerződése van, 114 millió euró értékben, amelynek 75 százalékát a logisztikai ágazat adja.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek