Vecsés új utakon

Istvánfi Péter   ·   2012.06.11. 09:00
00

A vecsési önkormányzat egyik fő célkitűzése, hogy a rendszerváltást követően még igen nagy arányban létező földes utcákat szilárd burkolattal lássa el. Ennek keretében évente átlagosan 5-10 utca kap aszfaltborítást.

Az idei programban a Magyar, a Tó, a József Attila, a Lévai és a Klapka utcák aszfaltozása szerepelt. Az összesen 249 millió forintos beruházás nagy részben a Közép-magyarországi Operatív Program (KMOP) belterületi utak fejlesztésére szánt támogatásából valósult meg. Az önkormányzat önrésze mindössze 87 millió forint volt.

A munkák keretében a József Attila utcában új forgalmi rendet is kialakítottak: az utcát egyirányúsították, az így felszabadult sáv terhére pedig kétoldalt kerékpársávot jelöltek ki, látszólag feleslegesen. A kerékpársáv ugyanis nem vezet sehová, és a már meglévő kerékpárutakhoz sem kapcsolódik.

A nemrég elkészült József Attila utca különlegessége a kétoldali kerékpársáv<br/>A képre kattintva galéria nyílik!<br/>(a szerző felvételei)

Szintén üröm az örömben, hogy a nagyszabású aszfaltozások mellett a város főbb útvonalai eközben egyre rosszabb állapotúak, de mivel azok Pest megyei kezelésűek, így azokat az önkormányzatnak nincs lehetősége felújítani.

Kapcsolódó hírek