Végig van már fal az M3-as kivezetőjén

MTI/iho   ·   2020.09.17. 15:22

Elkészült a zajvédő fal eddig hiányzó, több mint egy kilométeres, a XV. kerületi Wesselényi utca és a Szentmihályi út közötti szakasza.

Karácsony Gergely főpolgármester a zajvédő fal csütörtöki átadásán arról beszélt, hogy a XV. kerület az előző időszak vesztese volt.

Ez a veszteség itt van, az eddig hiányzó zajvédő falban, a fel nem újított XV. kerületi utakban, a megtervezett, majd a beruházás előtt a projektlistáról lehúzott újpalotai villamosban és a „borzasztó” állapotban lévő Csömöri úti felüljáróban.

A főpolgármester kijelentette: az első projekttel készen vannak, és lesz még néhány közös ügyük a kerülettel. Azt az adósságot, amellyel a főváros vezetése tartozik a kerületieknek, azt „szépen lassan tudjuk törleszteni”. Karácsony Gergely kiemelte: a zöld várospolitika egy legfontosabb eleme a zajvédelem.

A főpolgármester azt is mondta, a kormánnyal közös fejlesztésekkel meg kellene állítani azt a folyamatot, hogy Budapest kiürüljön és az agglomerációban keressenek jobb életkörülményeiket a fővárosaik. Csökkenteni kell azt a forgalmat, amelyeket a peremkerületben élőknek el kell szenvedniük – hangsúlyozta Karácsony Gergely hozzátéve, hogy a most átadott zajvédő fal ennek a politikának egy fontos, apró lépése. A zajvédő fal építése négy éven át húzódott a Wesselényi utca és a Szentmihályi út közötti szakaszon: az 1160 méter hosszú fal megépítése 360 millió forintba került, a forrást a főváros biztosította.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek