Vendégmunkások Nyíregyházán

Ács Attila   ·   2012.04.24. 19:30
izm_fooldal

A közelmúltban egy meglepetésjármű tűnt fel a szabolcsi megyeszékhely útjain, majd - a kedélyeket fokozandó - ezt nem sokkal később egy újabb követte. Konkrétan egy Solaris Urbino 10-esről és egy Hajdú Volános Ikarus 280-asról, de mit keresnek ezek Nyíregyháza helyi közlekedésében?

A Szabolcs Volánnak az utóbbi időben egy valamennyivel több buszt kell nélkülöznie a forgalomból, hiszen a véletlenek folytán a vizsgáztatásra vagy javításra váró járművek egy kissé feltorlódtak. Annak érdekében, hogy ne maradjon ki egy járat sem, a Hajdú Volánhoz fordultak segítségért, ahol a szolgáltatóváltás következtében még mindig akad néhány „munkanélküli” autóbusz.

Három Ikarus 280-ast néztek ki, de úgy tűnik, hogy a helyzet normalizálódásáig elég lesz egy is, ami tervek szerint csak a tanítási időszak végéig marad, vagyis amíg a sűrűbb menetrend miatt több buszra van szükség.

Az ELS-245-ön erre a rövid időre komolyabb átalakításokat értelemszerűen nem végeztek, csak egy Nyíregyháza matricát, valamint a Szabolcs Volánnál jellemző tekerős relációt kapott

A szóban forgó jármű az ELS-245 rendszámot viseli, 1988-ban gyártották az NDK számára. Típusa Ik 280.03, tehát eredetileg két ráncajtója volt. 1996-ban került a Hajdú Volánhoz, 2001-ben újították fel ismételten (ekkor kapta meg a kék-szürke flottaszínt), majd 2006-ban érte el a végzet, pontosabban szólva ekkor kezdte meg második életét.

Ugyanis miután feleslegessé vált a helyközi forgalomban, vázcserézték (a munkát a Hajdú Volán végezte), ennek keretében tulajdonképpen egy új, helyi kialakítású buszt építettek. Négy bolygóajtót, Voith automata váltót, több elhúzható ablakot kapott a busz, természetesen az üléselrendezése is 2+1-es lett.

A már említett szolgáltatóváltás, illetve a gázbuszok leállítása után helyközi forgalomban tűnt fel, majd 2011 őszén a kettes villamos pályájának építése okán ismét Debrecenben közlekedett néhány hónapot. A munkálatok végeztével még párszor megjelent a helyközi vonalakon, de azóta inkább a telepen pihent, kevésszer akadt munkája.

IZM-238, az első, és ezidáig egyetlen Solaris Urbino 10 az országban

A másik jármű hazai viszonylatban egy igazi kuriózum, hiszen itthon sehol máshol nem közlekedik Solaris Urbino 10-es. Az IZM-238-nak ráadásul a múltja is érdekes: először 2003 decemberében bukkant fel Debrecenben, de a Rotary Club hivatalosan csak 2005-ben adta át a Piremon Kht-nak. A cég mozgáskorlátozottakat foglalkoztat, így a teljesen alacsonypadlós busz jelentősen megkönnyítette volna az alkalmazottak munkába járását, furcsa módon azonban a Solarist alig használták, majd’ 10 éves kora ellenére jelenleg csak alig több mint 10 ezer kilométer van benne, gyakorlatilag tehát egy új járműről beszélünk.

A midi-Solarist többször is eladásra kínálták (a hirdetés még most is megtalálható), de úgy tűnik, hogy senkinek nem kellett. Jobb helyre mindenestre nem is kerülhetett volna a busz, mint a Szabolcs Volánhoz, ahol már 28 Urbino 12 és a 10 Urbino 15 fut.

A Solaris az Ikarusszal ellentétben tartós bérleti konstrukcióban közlekedik Nyíregyházán, így több évig fog maradni.

Mintha most gördült volna ki a gyárból. Nem csoda, hisz alig használták

Kapcsolódó hírek