Veszélyben a foci Eb? Sztrájkot hirdettek az Air France-pilóták

iho   ·   2016.06.06. 08:45
cim2

Az Air France pilótái többségét tömörítő két nagy szakszervezet nyilvánosságra hozta a már korábban tervezett négynapos sztrájkja idejét: a munkabeszüntetés eszerint pontosan telibe találja a tizedikén kezdődő labdarugó Európa-bajnokságot, amelynek kapcsán egyrészt az országba irányuló, másrészt a Franciaországon belüli légiforgalom utasszáma tízezrekkel nőne. Mindez történik nem sokkal azután, hogy a légiforgalmi irányítók végülis lefújták a maguk munkabeszüntetését.

Amint erről az ATW online beszámol, a légitársaság vezetése természetesen mélységesen elítéli a sztrájkkezdeményezést, nem csak a foci Eb miatt, hanem mert a légitársaságot az akció még „törékeny pozícióban” éri, annak ellenére, hogy nyolc év veszteségei után először sikerült profittal zárni a tavalyi évet. A sztrájk veszélyezteti a pozitív lendületet, és akadályozza az Air France alkalmazottainak erőfeszítéseit a légitársaság helyzetének javítására – hangzik a vezetés nyilatkozata.

Természetesen más légitársaságoknak is üzlet az Eb, de leginkább az Air France remélhette a több forgalmat és bevételt

Az SNPL és az SPAF szakszervezetek viszont azt mondják, az Air France teljes munkaidőben vagy ennek megfelelően foglalkoztatott pilótái száma 3995-ről 3388-ra csökkent, és épp a jó eredmények fényében követelik, hogy a légitársaság hagyjon fel a költségcsökkentésnek ezzel a módjával.

Mint erről többször beszámoltunk, az Air France/KLM csoport, több más nagy légi cégcsoporthoz hasonlóan, diszkontjelleggel működő új társaságokba (Hop!, Transavia) szervezi át rövid- és közepes hatótávolságú járatait, amelyeket általános európai trendként igen nehéz hagyományos társasági modell szerint gazdaságosan működtetni. A sztrájkkövetelések egyike ehhez képest éppen az, hogy az Air France kötelezze el magát a rövid és közepes üzlet fejlesztése mellett.

Nos amúgy leginkább ez a rövid és közepes hálózat az, amelynek rendkívüli jelentősége lenne az európai foci seregszemle sikeres lebonyolításában. Egyrészt mert épp Európából várható a résztvevő országok drukkereinek tömeges beutazása, másrészt Franciaország nagy, és a helyszínül szolgáló tíz város egymástól olykor igen messze fekszik,  nem mindegyiknek van gyorsvasúti kapcsolata az összes többivel, tehát a meccsek közti mozgásban is nagy szerepe lenne a belső járatoknak. Az Air France még nem akar jóslásokba bocsátkozni arról, mekkora lehet a hatása a munkabeszüntetésnek, de az arányokat jelzi, hogy a két szakszervezet az Air France pilóta-állományának mintegy háromnegyedét tömöríti.

Az AF folyamatosan szervezi át rövid- és középtávú járatait például a Transaviához

A Bloomberg még a sztrájk pontos idejének meghirdetése előtt emlékeztetett arra, az Air France hajózói hasonlóan próbáltak hatni a légitársaság akkori vezetésére 1998-ban, amikor Franciaország nem Európa- hanem világbajnokságot rendezett: akkor háromezer pilóta állt le és a sztrájk mindössze órákkal a vb startja előtt fejeződött be, azzal, hogy az igazgatóság egy időre fel kellett, hogy függessze az akkori racionalizálási intézkedéseket. Az akkori munkaügyi konfliktus végül abban az évben ősszel rendeződött, azonban a légitársaságot azóta is időről időre megrázza hol a pilóták, hol a kabinszemélyzet szakszervezetei által szervezett sztrájkok sorozata.

Kérdés, mennyire lesz sikeres a mostani akció, illetve az azzal való fenyegetés: várható-e, hogy a társaság az Eb-re tekintettel enged a követeléseknek, amelyek egy része azonban erősen ellene dolgozna a már valóban zajló átalakulási folyamatoknak, a gazdaságos üzemeltetés érdekében.

1998-ban a vb előtt sztrájkoltak a francia pilóták...

Ugyanakkor láthatóan jónéhány francia szakszervezet kapott szintén ihletet, és állt elő sztrájkkal vagy sztrájkfenyegetéssel, abban a  reményben, hogy a munkáltatók az Eb normális lebonyolítása érdekében most biztos engedni fognak: a kormány intézkedései ellen a legnagyobb francia tömörülés, a CGT kimondottan úgy hirdette meg a tiltakozásait, hogy ha a kabinet nem enged, az meg fogja zavarni az Európa-bajnokság menetét. Ebből csütörtökön kaptak már ízelítőt a franciák, amikor a munkabeszüntetési hullám nyitányaként a francia vasúthálózat mintegy felét bénították meg a szakszervezetek. Nos, ha az Eb idejére a légiközlekedés és a vasút is leáll, az valóban nagyon is meghatározza majd a nagy torna sikerét, és nagyon rosszul érinti a párizsi merényletek óta csökkent beutazások miatt kínlódó vendéglátóipari szektort.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek