Veszélyes lopakodó vagy plasztikmakett?

Fejlett repülőgép fejlett megjelenéssel, rendkívül kis radarkeresztmetszet, földközeli képességek – röviden így jellemezte a Qaher F-313-ast az iráni hadügyminiszter. Ahmad Vahidi altábornagy ezenkívül kiemelte az ugyancsak „high tech” anyagok alkalmazását és a fejlettnek minősített elektronikai rendszert. Vahidi szerint a gép igen rövid pályákról képes fel- és leszállni, valamint alkalmazni tudja az Irán által kifejlesztett fedélzeti fegyvereket.

Amikor a bejelentés, és a gépről az irániak által készített video felbukkant a világsajtóban, meglepetés és némi félelem volt az első reakció, de aztán következtek a higgadtabb elemzések és az erős kétségek is. A gép láthatóan a világban már létező alacsony észlelhetőségű, elterjedt néven lopakodó konstrukciókat követi, erre utal néhány formai sajátosság, a kifelé döntött ikervezérsík, a törzs és az orr-rész kialakítása. Első pillanatra a két most futó Lockheed-típus jut az ember eszébe, az F–22 és az F–35.

Az iráni gép legközelebbi „rokona” azonban inkább az a kilencvenes években használt „Bird of Prey” nevű technológia-demonstrátor, amit a Boeing a lopakodótechnológia továbbfejlesztésére használt, a legfeltűnőbb hasonlóság a szárny külső részének lefelé törése, a Boeing madarának viszont nincsenek farokfelületei. A hadügyminiszter a lopakodás szót nyilatkozatában nem használta, a radarok kijátszásáról beszélt, ami jelenthet földközeli behatolást radarszint alatt, és jelenthet lopakodóképességet: a gép vonalai, formája kifejezetten az utóbbi kategóriát jelzik. Ráadásul úgy emlegetik a gépet, mint vadászbombázót, ami számottevő fegyverzetet feltételez, bombákat, rakétákat.

De amit a szakértők azonnal kérdeznek: és akkor hol is lenne a számottevő fegyverzet? Az alacsony észlelhetőség feltétele, hogy a bombák és a rakéták belső bombatérbe kerüljenek, amit bevetéskor a gép csak másodpercekre nyit ki; ha külső felfüggesztést alkalmaznak, az a radarok számára nagyon is láthatóvá teszi a szerkezetet. Ezen a gépen a szárnyon sem látszanak pilonok, az apró gép törzsében pedig egy szakértő lakonikus megfogalmazása szerint vagy hajtómű van és üzemanyag, vagy bombakamra, a kettő együtt sehová se fér.

A fejlesztés vezetője arra is kitér, hogy Iránban először alkalmaztak előszárnyat, ez az úgynevezett kacsaelrendezés, a magyar légierő Gripenjei is ilyenek. De a videoanyag alaposabb elemzése szerint ezek a szárnyak legalábbis ezen a gépek teljes felületükkel nem mozgathatók, ugyanakkor mintha lennének a kilépőélen kormányfelületek, esetleg ezek működnének magassági kormányként.

Kérdés, hogy vajon a gép rendelkezik-e azokkal a szupermanőverező képességekkel, mint a megcélzott technológiai szinten létező vetélytársai. Amihez persze hajtómű is kell, méghozzá  mozgatható, a kormányzásba besegítő vektoros fúvókával. Erről végképp nem tudni semmit, mert a gépet hátulról csak másodpercekre mutatták, a bedugózott hajtóműről vajmi kevés elképzelése lehet a nézőnek, de a rövid felvétel valószínűsíti, hogy a hajtómű fúvókája nem mozgatható, tehát nincs vektoros kormányzás.

Szakértői vélemények a General Electric J85-ös valamilyen új verzióját tartják elképzelhetőnek, ebben a nagyságrendben ugyanis ez az az amerikai hajtómű, amit az irániak jól ismernek az amerikai gyártmányú, Iránban maradt és ma is használt, sőt szintén továbbfejlesztett F–5-ösökből. Ha azonban egy gépen így helyezik el a hajtómű fűvókáját, az azzal a veszéllyel jár, hogy a belőle kilépő forrá gázok kárt tesznek a farokrészben.

Az Aviation news arra emlékeztet, hogy Irán 2007 óta számos saját fejlesztést hajtott végre, annak érdekében, hogy az embargó ellenére felhozza technikáját a feltételezett (nyugati) fenyegetés szintjére. Ennek jegyében készült például a régi amerikai F–5-ösök átépített, ikervezérsíkos változata.

Időközben a repülősajtóban izraeli szakemberek is elemezték a képeket. Az ő véleményük a leginkább lekezelő: szerintük ugyanis akár az is megtörténhetett, hogy az irániak egy létező szerkezetre (talán épp a két vezérsíkos F–5-ösre)

„ráhúztak” egy plasztiksárkányt, tehát a bemutatott gép nem más, mint egy makett, amiben csak a műszerfal és a katapultülés igazi, de még a kabintető is csak gyenge minőségű közönséges plexi.

Az izraeliek is kiemelik, hogy a gép nagyon kicsi, tehát a teherbírása sem lehet nagy, és nincs nyoma sem külső, sem belső fegyverhordozó képességnek, de azt is hozzáteszik, hogy a beömlők is feltűnően kicsik a hajtómű levegőszükségletéhez képest. Az a repülő szerkezet pedig, amit nagyon rossz minőségű mozgóképen láthattunk áthúzni, fel- és leszállni nem, akár rádióirányítású modell is lehet, mondják az izraeliek.

Nem sokkal ezelőtt megszólaltak az amerikai szakértők is. Egy stratégiai kutatásokkal foglalkozó kormányintézmény elemzője is mock-up-nak, nem repülőképes makettnek tartja a bemutatott gépet, a lopakodó technológia egy másik ismert szakértője szerint a gépen, például a lekerekített belépőéleken keletkező áramlások „nagyon nem alacsony észlelhetőségűek”, ugyanez vonatkozik a kacsaszárnyak kormányfelületeire. A belépőél mögött és fölött elhelyezett beömlók pedig nagy állásszögnél feltehetően nem kapnának levegőt, a szárny leárnyékolja őket.

A lefelé tört külső szárnyszekciók nagyon jól néznek ki, de az ikervezérsík mellett teljesen feleslegesek, a gép teste a festék alatt műanyag vagy fa lehet, nincs nyoma sem szenzoroknak, sem szerelőnyílásoknak, sem belső fegyvertérnek, de még üzemanyagfeltöltőnek sem. A pilótafülkében a szakértő szerint a házi repülőgépépítő piacon beszerezhető műszerek vannak, a kabintetőn illetve a kabin peremén pedig nem látható záró és hermetizáló mechanizmus.

Újabb jelentések már a múlt héten végrehajtott iráni űrkísérletet is megkérdőjelezik, amelynek során sikerült ballisztikus pályán az űrbe küldeni majd élve visszahozni egy majmot, ugyanis a kilövés előtt és a kilövés után készült felvételeken nem ugyanaz a majom szerepel.