Vezetőváltás az Air France-KLM párosnál?

iho/repülés   ·   2011.10.17. 12:54
nyito

A szintén eddig általa betöltött posztra, az Air France igazgatójának pedig Alexandre de Juniac-et nevezik ki, aki szoros kapcsolatokat ápol Christine Lagarde-dal, aki a francia gazdasági miniszterséget követően jelenleg az IMF elnöke. Alexandre de Juniac Lagarde kabinetfőnöke volt minisztersége idején.

A dolog érdekessége, hogy Pierre-Henri Gourgeon elnök-vezérigazgatói kinevezését alig három hónappal ezelőtt hosszabbította meg újabb négy esztendővel az igazgatótanács. Most ugyanez a testület vezényli le a vezetőváltást. Az első sajtóhírek még vasárnap este szivárogtak ki, s ma az AF-KLM részvényeinek értéke a hírre 4 százalékot nőtt. A piac tehát kedvezően fogadná az erős politikai hátszéllel érkező váltást. Jean-Cyril Spinetta feladata a hírek szerint a költségek további csökkentése, illetve a cégcsoport hatékonyságának növelése lesz.

Az Air France hivatalosan nem kívánta kommentálni az értesüléseket: csupán annyit jelentettek be, hogy ma, helyi idő szerint 16 órakor rendkívüli igazgatósági ülést tartanak. Csak ennek befejeztével fognak bármit is bejelenteni. Az AFP-nek az ügyet követő források belső harcként, Pierre-Henri Gourgeon és Jean-Cyril Spinetta közötti, már régebben meglévő ellentétek eredményeként jellemezték a váratlan váltást.

Búcsúzik Pierre-Henri Gourgeon? <br>(fotó: parismatch.com)

Az eredeti tervek szerint Gourgeon négy év múlva érkező utódja az Air France élén tölti el az éveket, s innen érkezett volna a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatói székébe. A hírek szerint Pierre-Henri Gourgeon megakadályozta a Jean-Cyril Spinetta jelöltjeként fellépő, a fapados Transavia leányvállalat elnök-vezérigazgatójaként tevékenykedő Lionel Guerin kinevezését az Air France-hoz.

A következő négy év alatt átalakult volna a vállalat vezetési struktúrája is: az AF-KLM elnök-vezérigazgatója alatt az Air France és a KLM igazgatója dolgozott volna. Ez természetesen a  jelenlegi cégvezetéshez kötődő létszám csökkentését is jelentené.

Van mit rendbe tenni: az AF-KLM részvényeinek értéke január óta több mint 60 százalékot csökkent. A második negyedévben a bevétel ugyan 8,7 százalékkal nőtt, de a magas üzemanyagárak és a különböző afrikai, közel-keleti és a japán atomválság miatt csökkenő utasszám miatt 145 millió euróra nőtt az üzemi veszteség.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.