Villamosíthatják a 101-es vonalat

iho/vasút   ·   2019.09.04. 09:00
400px_mezopeterd

A felhívás a napokban jelent meg az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében. A nyílt tenderkiírás alapján az országos vasúti pályahálózat részét képező 101-es vonalon, vagyis Püspökladány és Biharkeresztes országhatár között, 55,6 kilométer hosszú egyvágányú pályán építenék ki a huszonöt kilovolt ötven hertzes váltakozó árammal betáplált felsővezeték-rendszert, valamint a kapcsolódó kiszolgáló létesítményeket. A beruházás során Berettyóújfalu térségében új, 120/25 kilovoltos villamos vontatási alállomást létesítenének, a nagy- és középfeszültségű technológia, irányítástechnika, valamint védelem szerelésével együtt. Továbbá Felsővezetéki Energia Távvezérlő (FET) és Helyi Távműködtető (Heta) berendezést is létrehoznának, az ebesi FET-központba történő bekötéssel. A felsővezetéki oszlopsoron fényvezetőszálas kábelt építenének ki.

A projekt során azonban nemcsak a vasúti pálya felett fejlesztenek. Az is cél, hogy a Püspökladány és Biharkeresztes közötti szakasz nyílt vonalait, valamint a közbülső négy állomás (Báránd, Sáp, Berettyóújfalu, Mezőpeterd) átmenő fővágányát ismét az eredeti, száz kilométer per órás üzemi sebességgel lehessen használni, 225 kilonewton legnagyobb tengelyterhelés mellett. Ehhez összesen harmincöt kilométernyi vasúti pálya al- és felépítményi átépítése, valamint Báránd, Sáp, Berettyóújfalu és Biharkeresztes állomások részleges átépítése szükséges.

A takaros mezőpeterdi állomás felett is kiépülhet néhány éven belül a felsővezeték (fotó: MÁV-Start)

Négy állomáson összesen öt akadálymentes, a sínkoronától számítva ötvenöt centiméter magas (Sk+55) peront is létesítenének. Továbbá a parkolóktól és a közútról lehetővé kell tenni a peronok akadálymentes megközelítését. A vonal új, korszerű elektronikus biztosítóberendezést és utastájékoztató rendszert is kapna a püspökladányi központi forgalomirányítási (Köfi) központba történő integrálással, belsőépítészeti munkákkal, a meglévő vonóvezetékes rendszert pedig el kell bontani. A projekt során a térvilágítást is korszerűsítenék az átépülő állomások esetében az utasforgalmi és üzemi területeken. Létesítenének vagy részlegesen átépítenének utasforgalmi és biztosítóberendezési célú épületeket, ahol pedig a szükséges funkciók telepítése nem lehetséges, ott konténereket telepítenének. Berettyóújfalun részlegesen átépülne a felvételi épület, valamint felsővezeték-karbantartó telepet is létrehoznának. Az állomási és nyíltvonali pályaépítés, a biztosítóberendezés telepítése, valamint a felsővezeték-rendszer kiépítése összehangoltan, egymásra épülve kell, hogy megtörténjen a vonatforgalom minél kisebb zavartatása érdekében.

A beruházás megvalósítására a szerződéskötéstől számított harminchat hónap, azaz három év állna rendelkezésre, vagyis várhatóan 2023 első feléig készülhetnek el a fejlesztések. A tenderre az ajánlatokat október 15-éig várja a beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az értékelés során az ajánlott ár döntő fontosságú, hetven százalékot ér, a minőségi kritériumok pedig összesen harmincat. A fejlesztést európai uniós alapokból, IKOP-forrásból finanszíroznák.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek