Villanyautók jelene és jövője

iho/zöldút   ·   2012.04.13. 12:00
kiskep

A közlekedés fogyasztja el Magyarország primer energiafelhasználásának több mint negyedét. Az energiahordozó – a villamosított közösségi közlekedés kivételével – lényegében import kőolajszármazék, így a közlekedés az üvegházhatású gázok kibocsátásának és a helyi környezetszennyezésnek is jelentős forrása.

A Nemzeti Energiastratégia szerint a kőolajszármazékok importjának való nagy kitettség már középtávon is nemzetgazdasági kockázatokat rejt magában, az ellátásbiztonság és a költségek oldaláról egyaránt. A stratégia jelentős változásokat irányoz elő a tervezési időszak második, 2020 utáni felére: többek között a villamos hajtás részarányának növelését a közúti közlekedésben.

Világszerte számos technológiai fejlesztés folyik a kőolajkorszaktól való rugalmas elszakadás előkészítésére. A felszín alatt – és sok esetben már igencsak láthatóan, a felszín felett – mozgolódnak a változást előkészítő erők. Az energetikusok többségének, így a Magyar Energetikai Társaságnak figyelme ez idáig nemigen terjedt ki a közlekedés energetikájára, amin változtatni kell. A nemzeti primerenergia-mérleg, vagy az ÜHG-kibocsátás változásai nem vizsgálhatók a közlekedés nélkül.

A szakmai találkozót megelőzően a Duna Palota előtti sétányon az elektromos járműgyártás úttörőinek villanyautóit tekinthették meg a szakemberek, illetve a belvárosban sétáló turisták, járókelők. A képre kattintva megtekintheti galériánkat!<br>(fotók: Hörcher Dániel)

Ennek a témának igyekeztek teret adni a társaság Energia Műhely rendezvénysorozatának április 3-i rendezvényén. Az energetikusok tudatában vannak, hogy a közlekedés nagyon bonyolult, összetett rendszer, aminek az energetika csak egyik, talán nem is a legfontosabb nézőpontja. A konferencia célja az volt, hogy megteremtse a két szakterület együttműködésének kereteit és egy közös problémakatalógus kidolgozásának lehetőségét. Később ez elősegítheti az optimális döntések meghozatalát és a változások társadalmi elfogadását.

A rendezvény főelőadását ifj. Jászay Tamás, az Elmű stratégiai igazgatója tartotta. A továbbiakban felszólalt Gulyás Gusztáv, az Audi Hungária Zrt. fejlesztési vezetője, Máthé Attila, az ABB Kft. cégvezetője, Veisz Imre, az E-ON műszaki stratégiai osztályvezetője, Hivessy Géza, az Antro csoport ügyvezető tulajdonosa és Pataki István tanácsadó. A tudomány képviseletében dr. Vajda István, a BME Villamosenergetika Tanszékének egyetemi tanára ismertette a műszaki fejlesztések irányait és az energiatárolás legújabb technológiáit.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.