Vonat járt Józsefvárosban

Vörös Attila   ·   2015.08.05. 13:45
abba---P8040008__150804

Kedden kora délután a 165-ös Szergej jelent meg Budapest-Józsefváros állomás hajdani rakodójánál nyolc üres pőrekocsival. A vagonokat a gép Rákoson szedte össze, onnan Ferencvároson át vezetett az útja Józsefvárosba. A lepusztult pályaudvar egyetlen élő összekötő vágánya iparvágányként működik, Fradiból a vonat tolt menetben érkezett. Kőbánya felső felől jelenleg a volt Józsefvárosi pályaudvar nem közelíthető meg.

Érkeznek a pőrekocsik rakodáshoz<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotók: Vörös Attila)

Az 1867-ben a forgalomnak átadott Józsefvárosi pályaudvar a Keleti megépüléséig (1884) Budapest főpályaudvara volt. Azóta évtizedekig csak teherforgalmi célokat szolgált, aztán 1936-tól újra ablakos vonatok is bejártak a pályaudvarra. Az 1990-es években megszűnt az áruforgalom, konténerterminál működött ekkoriban. A 2005-ös menetrendváltáskor pedig végleg bezárták a pályaudvart, az elővárosi ingavonatokat a Keletibe és Kőbánya-Kispestre irányították.

Távozik a 165-ös classic Fradi felé

A bezárást követő öt évben teljesen szétrabolták a pályaudvart, csak a mozdíthatatlan dolgok maradtak, a sínek és a felsővezeték-tartó oszlopok. De a MÁV sem vigyáz a területére, a vágánytengelyben élő fák zavartalanul növekednek. A szomszédban működő józsefvárosi piac bezárásával teljesen kihalt a terület, néhány omladozó épületet lebontottak, a maradék belakását a hajléktalanok sem kockáztatják meg. Az Orzcy téri rész már sokkal jobban járt, az állomásépületet újjáépítették, a jelentős vasúti emlék holokauszt-emlékműként él tovább.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek