Vonatozna a gönyűi kikötőhöz, Franciavágásra vagy a győri GYSEV-pályaudvarra? Most megteheti!

iho/vasút   ·   2025.02.12. 12:00
remotcsorgo_gyorszabadhegy

A Vasparipák Facebook-oldal különvonata március 29-én indul majd Győrből. Ne hagyja ki, ezekhez a célpontokhoz garantáltan nem jutna el „ablakos” vonattal!

A több sikeres különvonatot szervező csapat most újabb érdekes menetet hirdet meg „Vasúti keringő Győr környékén” címmel.

A remot Csörgőből (418 300-as dízelmozdony) és három 21-55 középszámú, kék-fehér színtervű halberstadti kocsiból álló szerelvény Győr állomásról indulva először az 1-es vonalon halad egy keveset, majd a Győrszentiván állomásról kiágazó, rövidke, kilenc kilométeres 303-as vonalon közlekedve jut el a fontos dunai kikötőhöz, Gönyűre.

A mozdony körüljárását követően ismét Győr felé veszi az irányt a vonat, Győr-Gyárváros előtt viszont a személyszállító vonatok által nem használt deltavágányon fordul rá a 10-es vonalra, Győrszabadhegytől pedig a 11-es vonalon, a Bakonyvasúton halad majd tovább Veszprémvarsányig.

Innen indul az újabb ismételhetetlen kaland: a 2007 márciusa óta leállított személyforgalmú 13-as vonal még járható részén jut el a fatelepét továbbra is vasúton kiszolgáló Franciavágásig – a csapat itt fogyaszthatja majd el ebédjét az előzetesen megrendelt pizzák formájában, melyekért egyenként háromezer forintot kell fizetni.

Az újabb körüljárást és fotózást követően, a nap utolsó programjaként Győr-Gyárvárost érintve Győr-GYSEV pályaudvarra (8GR vonal) megy a menet, ahol a körüljárás és a fotók elkészítése után a győri nagyállomáson zárul a nap.

A különvonat csak minimum kilencven jelentkező esetén indul.

A részvételi díj egységesen 12 ezer forint per fő.

Jelentkezni a következő e-mail címen lehet: vasparipakkulonvonat@gmail.com. A szervezők azt kérik, hogy az érdeklődők a levélben írják meg, hány fővel jelentkeznek és hogy kérnek-e ebédet. A jelentkezést követő visszaigazoló e-mail tartalmazza majd a fizetéssel kapcsolatos információkat és a balesetvédelmi nyilatkozatot is.

Figyelem! A vonat számos alkalommal peronnal nem rendelkező, nyíltvonali helyen is meg fog állni, ami veszélyes, ezért a programon való részvétel feltétele a balesetvédelmi nyilatkozat elolvasása!

(Harmati Marcell felvételén Győrszabadhegy állomásra érkezik a 9216-os Győr–Celldömölk járattal a 418 310-es remot Csörgő még 2012-ben. A Vasparipák különvonata egy halberstadti kocsival nagyobb kapacitást kínál)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek