Vörös térkő, okker megálló az 1-es pályáján

iho/vasút   ·   2011.12.07. 16:00
00

Egy hónapos csúszással, december 15-ére készül el az 1-es villamos Széchenyi tér–Aradi vértanúk tere közötti szakaszának felújítása. Végigsétáltunk az aszfaltjárdák helyére lerakott vörös térkövön, hogy megnézzük, miben változott a Zrínyi és a Kelemen utca, a Széchenyi térre érkező villamospálya.

A szemerkélő eső sem hátráltatta az Aradi vértanúk terén, a villamosmegálló fedett váróján dolgozó munkásokat: gyorsan helyükre kerültek a műanyag tetők. A Széchenyi tér felé sétáltunk, a Zrínyi utcán észrevettük, a pontosabb parkolás érdekében fehérrel festették fel a várakozóhelyeket. A kijelölt parkolók szélét jó negyvencentis aszfaltcsík választja el a térkőtől, így bízhatunk benne, hogy az autót hátrahagyók nem teszik tönkre a vörös téglás járdát. Érdemes odafigyelni a pontos parkolásra, hiszen a várakozóhely fehér felfestése és a villamossín között mindössze 65 centi a távolság. Számításaink szerint egy elsuhanó villamos és autónk között mindössze 37 centi marad. A KRESZ-t kevésbé ismerőknek a kapubejárókba fehér kereszteket festettek, hogy nyomatékosítsák: az egymást keresztező vonalak a várakozás tilalmát jelzik, ahol a jelzett területet valamely okból (kapubejárat, tűzcsap) szabadon kell hagyni.

Az utolsó simítások a pályán<br>A képre kattintva fotógalériánk nyílik meg<br>(Segesvári Csaba felvételei)

A megállók okkersárga burkolatot kaptak, élesen elütnek a járda vörösétől. Szintén az autósoknak jelent örömöt, hogy a korábban betonelemekből álló útpályát tükörsima beton váltotta fel: sokkal gördülékenyebben lehet az Aradi vértanúk teréről a Somogyi utcáig eljutni.

A Zrínyi utcán teljesen elkészült a járdaépítés, a Kelemen utca páros oldalán is befejezték a munkálatokat. A Klauzál téri EDF Démász székháznál – mint megírtuk – a járdába vésték József Attila Nézem a lámpát című versének néhány strófáját. Az egykori Nagy Virág cukrászda oldalából eltűnt a korlát, mivel a burkolatban nyomát sem láttuk, úgy tűnik, végleg távozott a kerítés.

A bírósághoz közelítve megnéztük a platánlevelek fedte füvesített síneket, meglepődve tapasztaltuk, hogy a Széchenyi térről a Tisza Szállóhoz vezető Wesselényi utca immár zsákutca. És nem a Széchenyi tér felől. A virágládákkal és a gyalogátkelő felől oszlopokkal elbarikádozott Wesselényi utca így csak a Deák Ferenc utca felől érhető el.

Másodközlés a Délmagyarország nyomán.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Harminckettő az ötvenegyből

BKK/iho   ·   2026.04.09. 12:00

Újabb CAF-fal bővült a budapesti villamosflotta. A 2288-as pályaszámú jármű a műszaki vizsgálatok, az ajtók alapos ellenőrzése, valamint az előírt próbafutások teljesítését követően kezdhette meg a munkát.

Vasút Városi vasút

Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK

BKK/iho   ·   2026.04.07. 15:00

A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.