Zajlik az élet Fűzfőn

Vörös Attila   ·   2021.02.17. 12:00
16237_E3VA6075_210216_

Már csak egy cég tartja életben az iparvasutat Balatonfűzfőn, heti kétszer jár ki a tolatós Veszprém felől.

Balatonfűzfő régen nyüzsgő iparát vágányok rengetege járta át. Az iparvágányok kiszolgálását Hajmáskér felől végezték, a Hajmáskér–Lepsény (27-es) vasútvonalból Vilonya-Királyszentistván megállónál ágazott ki az ide vezető vágány. Ez ma is így van, de a hajdan meghatározó vegyipar nagyrészt leépült, a Nitrokémia romjain kinövő cégek közül pedig csak egynek van igénye vasúti szállításra. A Víztec Zrt. telepére keddi és pénteki napokon jár ki a veszprémi tolatócsapat általában remot Dácsiával, de mióta az egyik veszprémi tartalékot remot Csörgőre cserélték, az is előfordult már ezen a kiszolgáló tehervonaton is.

A tizenegy már Fűzfőn tartalékolt kocsiból hármat átvittek a Víztec lefejtőjéhez. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

A legutóbbi keddi napon a remot Dák mindössze egy tartályvagonnal indult útnak Veszprémből, ennek oka később kiderült: nemrég jelentősebb kocsimennyiség is érkezett a Víztechez, így jelenleg azokból dolgozik inkább a vállalat. Cserébe az épp nem szükséges tartályok tárolóvágányán is láthattunk mozgást – ez egy teljesen különálló régi iparvágány a Víztec telepén, amit viszonylag ritkán használnak. A kocsicsere után a 328-as Dácsia négy üres kocsival tért vissza Veszprémbe.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.