A legelterjedtebb levegő-víz hőszivattyúk előnyei
A levegő-víz hőszivattyúk kiváló alternatívát jelentenek a hagyományos fűtési rendszerekhez képest, hiszen
A levegő-víz hőszivattyúk kiváló alternatívát jelentenek a hagyományos fűtési rendszerekhez képest, hiszen
A személyvonatok helyett Hajdúhadház és Újfehértó, az intercityk helyett Debrecen és Nyíregyháza között kell pótlóbuszra átszállni. A pótlóbuszok és a vonatok csatlakozásra nem várnak.
Valószínűleg több napig is eltart a vasúti pálya helyreállítása a Hajdúhadház és Újfehértó között kisiklott tehervonat balesete után.
„A repülés kezd komolyan unalmassá válni” – posztolta a hír hallatán egy, a változatosság gyönyörködtető volta mellett lándzsát törő kommentelő. Van benne igazság.
A műszaki mentés, miatt ezen a szakaszon szünetel a vonatforgalom, a helyreállítás ideje még nem ismert.
Ha játszanánk és azt kellene kitalálnod, mi az, amit igazából először tapétának szántak a kitalálói, nem biztos, hogy
A mindössze 6200 forintba kerülő kirándulójeggyel legfeljebb tíz fős csoport utazhat együtt a H5-ös, illetve a H8-as és H9-es HÉV-vonal Budapesten kívüli szakaszain egy egész napon át.
A Duna-szigeten kezdték el tesztelni az osztrák főváros első hidrogénhajtású hulladékgyűjtő járművét. Az elektromos kukásautóhoz képest kétszer akkora távot tud megtenni és gyorsabb a tankolása is. Mindkét haszongépjármű-típus tesztjét tudományosan követik.
Mától a 110-es és 112-es autóbuszokra is felszállhatunk kerékpárral. Egy járművön egyszerre egy kerékpár szállítható, a bicikli szállítására alkalmas járműveket külön piktogram jelzi.
Az addikcióból való kigyógyulás senkinek sem sétagalopp. Pláne akkor, ha közben az illető végig a megszokott közegében tartózkodik, ott ahol
Spanyolország és Marokkó megállapodott abban, hogy újra kell kezdeni a szoros alatt átvezető műtárgyra vonatkozó javaslatok kidolgozását.
Az autóbuszok kedvelői idén egy-egy hétvégi napon találkozhatnak azokkal a budapesti közösségi közlekedést évtizedekig meghatározó járművekkel, amelyek immár a BKV nosztalgiaflottáját gyarapítják.
Az okosórák ma már egyre több ember számára jelentenek épp annyira megkerülhetetlen, naponta használt eszközt, mint egy
Május első hétvégéje a mozdonyokról a vasútról szól a kassai vasútállomás fűtőházában. Éjszakai fotózásra is csalogatnak a rendezők.