A makett-terminálon sorakoznak a kékorrú gépek

Balogh Tamás   ·   2012.06.23. 14:00
cim

Repüléstörténeti nappal és műrepülő bemutatóval várta az érdeklődőket a Vasvári Pál Múzeum a "Malév 66" című repüléstörténeti emlékkiállítás megnyitásán. A tiszavasvári tárlat a hazai polgári légiközlekedés, ezen belül is a Malév több évtizedes fejlődését mutatja be, tárgyak, fotók, archív filmek segítségével.

A szervezők nem kisebb dologra vállalkoztak, mint arra, hogy újra láthatóvá teszik a repülés szerelmesei számára a február elején felszámolt Malév-flotta gépei közül néhányat. A jellegzetes „kékorrú” utasszállítók hazatérése természetesen csak a képletesen értendő: a repüléstörténeti kiállítás Pál Gábor repülőgép makettkészítő több száz darabos, saját készítésű gyűjteményéből – amelyet az iho/repülés korábban videoriportban is bemutatott – valamint a fővárosi XVIII. Kerületi Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény által korábban összegyűjtött Malév-emlékekből, használati tárgyakból, eszközökből áll össze.

Klikkeljen a képre és nézze meg galériánkat!

A kiállítás másik érdekessége a Nyíregyházi Főiskola 40 éves múltra visszatekintő pilótaképzéséről, valamint a képzéshez évtizedek óta gyakorlati helyszínként teret adó Nyíregyházi repülőtérről összeállított gyűjtemény.

A repüléstörténeti kiállítás helyi vonatkozású különlegessége az 1944-ben a II. világháború alatt Tiszalök és Tiszavasvári térségében lezajlott légi csata, amelyről számos különleges fotó és leírás maradt fent az utókor számára.

A kiállítást Varga G. Gábor a Malév Sztori című könyv szerzője, a Népszabadság újságírója nyitotta meg, megtekinthető augusztus 15-ig.

Kapcsolódó hírek