A szélviharban elesett Somogy és Baranya

iho/vasút   ·   2023.02.04. 12:21
00_dunantul230204

A fakidőlések, felsővezetékszakadások miatt négyórás késés is előfordul a vasúton.

Több dunántúli vasútvonalon is fakidőlések, felsővezetékszakadások akadályozzák a forgalmat, több szakaszon szünetel a közlekedés. A vonatok várakozásra kényszerülnek, helyenként pótlóbuszokra kell átszállni, az eljutási idő jelentősen megnőtt, többórás késések is kialakultak. 

Elsősorban a baranyai és a somogyi vasútvonalakat verte el az erős szél, a SzombathelyPécs, illetve PécsSzombathely Pannónia interrégiók Barcs közelében, jelentős késéseket felhalmozva torlódtak fel, a GyékényesDombóvár viszonylatú, 8207-es számú vonat pedig ezen tartalom előállítása idején mintegy négyórás késést elszenvedve Ötvöskónyi és Beleg között vesztegel. De másutt is vannak nehézségek: 11 órától a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között fakidőlés miatt a vonatok csak egy vágányon közlekedhetnek. Az elővárosi vonatok forgalmában jelentős korlátozásokra kell számítani, több járat csak Budapest-Kelenföldig közlekedik, illetve onnan is indul.

A dunántúli vonalakon a MÁV szakemberei a katasztrófavédelemmmel közösen, folyamatosan hárítják el a károkat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek