Lent, hol a tölgyek őrzik a völgyet

iho   ·   2023.06.10. 15:00
gyvlead

Szombaton tartották a budapesti Gyermekvasúton a 2022/2023. tanévben tanfolyamot elvégző gyerekek avatási ünnepségét. A budai hegyekben kanyargó kisvasút idén jubileumát ünnepli: 75 éve szállítja a kirándulókat, a szolgálatot 10-14 éves kisvasutasok látják el.

Szombaton 180 ifjú gyermekvasutas tett fogadalmat a hűvösvölgyi végállomáson. A tanév alatt ősszel és tavasszal is indult egy-egy négyhónapos tanfolyam, ahol a vasutas szakma alapjaival és a környék nevezetességeivel ismerkedhettek meg a gyerekek, majd a sikeres vizsgákat követően szolgálatba állhattak – áll a vasúttársaság közleményében. A Gyermekvasút egyre növekvő népszerűségét jól mutatja, hogy az előző és a most záruló tanévben is rekordszámú gyermekvasutast avathattak fel. Az ifjú vasutasokat Pafféri Zoltán vezérigazgató fogadta gyermekvasutassá a MÁV nevében, beszédében elmondta, hogy a vasúttársaság az elmúlt években saját forrásból valósította meg két állomás rekonstrukcióját és a hűvösvölgyi tábor újjáépítését, továbbá a jövőben is  folytatódik a kisvasút járműveinek és állomásainak felújítása. Besztercán Kornél, a Gyermekvasút vezetője köszöntőjében kiemelte, hogy a kisvasútnak milyen nagy szerepe van a közlekedési szakemberek utánpótlás-nevelésében és kitüntette azt az ötven ifjú gyermekvasutast, akik kitűnő eredménnyel végezték el az idei képzést.

(fotók: MÁV)

A budapesti Úttörővasút első, három kilométeres szakaszát 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen a Hegyhát út és Golfpálya út találkozásánál. Az első vonalrészen megépült Széchenyi-hegy végállomás, Normafa megállóhely, Csillebérc (Úttörőváros) és Virágvölgy (Előre) állomás, a vonatforgalom 1948. július 31-én indult meg. A kerek évfordulóra, illetve a legelső vonat indulására emlékezve idén július 31-én is családi programokkal és járműbemutatóval készülnek majd a széchenyihegyi végállomáson.

Az 1948-as kezdet után az építkezés további két szakasszal folytatódott, a teljes vonalat 1950. augusztus 20-án adták át Hűvösvölgyben. Az Úttörővasút-Gyermekvasút 75 éves fennállása alatt mintegy 16 ezren szolgáltak kisvasutasként a vonalon.

A budapesti Gyermekvasút közel 12 kilométeres hosszával 2015-ben bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, mint a világon a leghosszabb olyan vasútvonal, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot 10-14 éves korú gyermekek látják el. A Budai-hegység közkedvelt kirándulóhelyeit összekötő kisvasúton egész évben járnak a vonatok, jelenleg mintegy hatszáz gyerek váltja egymást a szolgálatban.

Nyáron munkanapokon óránként, hétvégén 40-50 percenként indulnak a vonatok. A menetrendben előre meghirdetett napokon nosztalgiajáratok is forgalomba állnak, valamint minden nyári hónapban egyszer Panoráma expresszt indítanak, ami a hárs-hegyi panoráma-ívben megállva páratlan kilátást biztosít a nyáresti fővárosra.

A következő gyermekvasutas tanfolyam október elején indul, szeptember elejétől lehet jelentkezni a Gyermekvasút honlapján történő regisztrációval.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Kisvasút

Gyalogos felfedezők a Gyermekvasút nyomában

MÁV/iho   ·   2024.08.17. 15:45

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton augusztus 19-én tartják a „Gyermekvasút nyomában” elnevezésű, húsz  kilométeres éjszakai teljesítménytúrát. Az ünnepi hétvége minden napján nosztalgiavonatokkal is várják a kisvasutazni indulókat.