Bolgár F-16-osok - elnöki vétó!

MTI/iho   ·   2019.07.24. 10:25
cim

Megvétózta kedden Rumen Radev bolgár elnök a nyolc F-16-os harci repülőgép megvásárlásáról szóló szerződést – írta a távirati iroda.

Portálunk júliusban adta hírül, hogy a hosszú és zavaros, sok éven át tartó folyamat lezárásaképp – bár óvatosan hozzátettük: legalábbis most úgy tűnik, végleges a döntés – Bulgária az amerikai F-16-osok beszerzésénél kötött ki.

A vadászpilótából lett politikus azzal indokolta döntését, hogy a repülőkről való megállapodásnál a kormány nem törekedett arra, hogy ahhoz a bolgár társadalom támogatását is elnyerje. Emellett megkérdőjelezte azt is, hogy a kiadások fedezik-e a gépek üzemeltetéséhez szükséges felszereléseket, fegyverrendszereket és kiképzést.

Az új gépeknek az egykori Szovjetuniótól vásárolt, elavult MiG-29-es harci repülőgépeket kell felváltaniuk. A légierőnek jelenleg 15 ilyen gépe van, ám közülük már csupán hét működőképes. Az F-16-osokat 2024-ig kellett volna leszállítania a Lockheed Martin cégnek.

A nyolc harci repülőgép összesen 1,256 milliárd dollárba (mintegy 360 milliárd forint) kerülne, amelyet szeptemberig kellene kifizetni. Ennek érdekében a szófiai parlamentnek felül kellett vizsgálnia a 2019-re tervezett költségvetést is, ugyanis ez Bulgária legnagyobb hadi kiadása lenne a rendszerváltás óta, az államháztartási hiány pedig 0,5 százalékról 2,1-re emelkedne.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.