Fapados atlanti járatok?

iho/repülés   ·   2012.09.20. 15:00
cim

Az Air Canada elnök-vezérigazgatója, Michael Rousseau először egy befektetői konferencián árulta el, hogy jövőre a társaság low-cost leányvállalatot indít, a hivataloos bejelentés is hamarosan megtörténik, tette hozzá.

Rousseau elmondta, a montreali központú légitársaságnak idén sikerült megegyeznie az alkalmazottaival, és ez lehetővé teszi a mostani veszteségekből való kilábalást és az elmozdulást a nyereséges működés felé. Ezeknek a terveknek egyike a low-cost leányvállalat, amely néhány év múlva már ötvengépes céggé fejlődik.

A gépek egy része az anyavállalattól átadásra kerülő A319-es keskenytörzsű, de ami a még érdekesebb, lesz a flottában 20 Boeing 767-es is, amelyeket észak-atlanti és karibi vonalakon használnának.

A vezérigazgató nagyon sikeres vállalkozásnak látja olyan 767-esek transzatlanti üzemeltetését, amelyeket átalakítanának, és az új konfiguráció révén húsz százalékkal több utast vihetnének, mint a mostani, többosztályosra székezett 767-esek az Air Canadánál. Az üzemeltetési költségek így egy utasra vetítve alaposan lecsökkennének, és néhány, az Egyesült Államokba és a karibi térségbe irányuló jelenlegi járat is átkerülhetne a társaság fapados leányvállalatához.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Tükröm, tükröm!

iho/repülés   ·   2024.04.16. 16:00

Micsoda ötlet! A koreai fapados Jin Air tükröket szereltetett a fedélzeti poggyásztartókba. Nem kell már az ülésen tipródni, hogy kiderüljön, van-e még hely a csomagunknak.