Idén szárnyra kaphat a last minute repülés

iho.hu   ·   2023.01.06. 12:00

Az American Express szerint idén sem fognak csökkenni a repülőjegy árak. A megállapítás egyaránt érvényes az észak-amerikai és az európai piacra is. Ugyanakkor jó hír, hogy újra lehet majd böngészni a neten a kedvezményes jegyárak után.

A Covid-járvány előtt a repülés immár nem, hogy a luxus kategóriába tartozott, de olykor olcsóbban lehetett átrepülni néhány országot a földrészen belül, mint autóbusszal vagy vonattal átszelni egy-két megyét. A járvány azonban ezt a piacot is felforgatta. Először a családosokat érintették az új szabályozások, mivel a 18 éven aluliak utazására, illetőleg a kisállatok szállítására vonatkozó rendeletek szigorodtak. A repülőtársaságok többsége a vesztegzár idején, talán fennállásuk óta a legnagyobb veszteséget könyvelhette el. Olyan ismert társaságok függesztették fel a működésüket, mint az amerikai Trans States Airlines, a brit Flybe vagy az olasz Ernest Airlines.

Sokat kell majd szörfölni a repülésért

Az utazási kedv és lehetőség azóta visszatért, kérdés, hogy ki tudja az árakat megfizetni. A járvány alatt a társaságok többsége kénytelen volt megválni az alkalmazottjai többségétől. Miután ismét lehetett utazni, újra kellett építeni az infrastruktúrát, az alkalmazottak bérezése azonban nőtt, ahogy folyamatosan nő a jelenlegi gazdasági helyzetben is. Az American Express szerint emiatt idén 2–10 százalék közötti áremelkedéssel lehet számolni, amit az olajárak növekedése mellett mindenekelőtt az általános infláció magyaráz. Ezzel együtt az utazási kedv számottevően nő, amit az Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai is alátámasztanak. A prognózisok szerint tehát a társaságok szolgáltatási ára bár még növekedést is mutathat, de idén már több lastminute jegyben reménykedhetnek azok, akik kedvezményesen szeretnének repülni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek