Irány az űr és a súlytalanság

iho/repülés   ·   2013.01.11. 09:00
cim

Egy magyar fiatal számára, ha elég jól felkészült és sikeres, megnyílhat az út az űr felé – még ha csak egy néhány perces űrugrásról is van szó, a lehetőség így is vonzó. Az AXE, az Amerikában Lynx néven futó dezodormárka idei reklámkampányát ugyanis összekapcsolták az űrhajózással: világra szóló versenysorozatot rendeznek, amelynek révén az országok győztesei kiképzést kapnak és egy űrutazásért küzdhetnek meg egymással.

Mostantól lehet jelentkezni a megmérettetésre, amelynek keretében a kampány weboldalán kell a jelöltnek szavazatokat gyűjtenie, illetve az is a jelentkezés egyik módja, ha valaki találkozik a mostantól az utcákon-tereken fel-felbukkanó „űrhajósok” valamelyikével. Augusztusban a 14 kiválasztott egy „űrtáborban” vetélkedik tovább, itt derül ki, hogy Magyarország képviseletében ki utazhat Orlandóba, hogy részt vegyen az Axe Apollo Space Academy kiképzésén, beleértve a nagy túlterheléseket szimuláló centrifugát, a repülést egy L–39-essel, és a zéró gravitáció megtapasztalását egy Kepler-pályán repülő gép fedélzetén.

A magyarországi űrtábor feladatait Farkas Bertalan magyar űrhajós állítja össze, hogy valóban a legrátermettebb kezdhesse el az igazi kiképzést az Egyesült Államokban, itt pedig a világ legjobbjaiból választják ki azt, aki 2014-ben repülhet.

Mint azt az iho/repülés megtudta, a tulajdonképpeni repülés az űrturista vállalkozások egyikének gépével jutna ki az űrbe. A Space Expedition Corporation, SXC azonban némileg eltér a hasonló vállalkozásoktól.

Míg például a Virgin Galactic által használt, jelenleg siklórepüléseket végző SpaceShipTwo nevű konstrukciója egy négy hajtóműves hordozógép alá szerelve hagyja el a földet, majd arról már tekintélyes magasságban leválva emelkedik saját rakétahajtóművével 100 kilométer fölé, addig az SXC miniatűr Shuttle-ra emlékeztető, Lynx nevű gépe négy saját hajtóművével száll fel, majd kezd meredek emelkedésbe: 58 másodperc alatt éri el a hangsebességet, hatvan kilométer magasságban már ki is kapcsolhatja a hajtóműveit, akkora mozgási energiája van, amellyel 103 kilométer magasra emelkedik (az űr határa a jelenlegi nemzetközi megegyezés szerint 100 kilométer). 5-6 percig tartózkodik a ballisztikus pálya csúcsán nulla gravitációban, majd visszasüllyed a sűrűbb légkörbe és siklórepülésben leszáll a Mojave sivatagban vagy a Curacao szigetén lévő űrrepülőterek egyikére.

Alapvetően eltér a tervezett, de még el nem készült kis űrrepülőgép a más vállalkozások konstrukcióitól abban is, hogy csak két embernek van helye elöl, a pilótafülkében, mögöttük az üzemanyagnak és a tudományos felszerelésnek kell a hely. A rakétahajtóművek sokszor felhasználhatóak. A repülés hatvan percig tart, a legnagyobb túlterhelés, amit a felkészült személyzetnek el kell viselnie, 4,5 g.

Farkas Bertalan magyar űrhajós a vállalkozás kapcsán és saját élményei alapján úgy nyilatkozott: „Ha visszajön (az űrből) az ember, akkor egy teljesen más életformát kap az élettől (…) a hölgyek számára nem egy érdektelen dolog megszólítani egy űrutazót, elbeszélgetni az élményeiről, hogy milyen volt a súlytalanságban.”

A programról, a csatlakozás feltételeiről a program magyar weboldalán tudhat meg részleteket a jelentkező, a program bevezetőjét az űrhajózás egyik vitathatatlan főszereplője, főhőse, az első Hold-expedíció tagja, Buzz Aldrin mondja el.

Kapcsolódó hírek