Kevesebb repülőtér, több F–35-ös

Az Amerikai Légierő vezérkari főnöke, Norton Schwartz tábornok véleménye szerint kevesebb repülőtéren lehetne üzemeltetni a típust. Az így felszabaduló pénzösszegekből is lehetne finanszírozni a vadászbombázó-beszerzéseket.

Márpedig a pénzre nagyon nagy szükség lenne: a Lockheed Martin F–35 Lightning II-ese éppen a nagy költségek és a sorozatos idő- és pénzügyi csúszások miatt már most is az egyik legveszélyeztetettebb programnak számít. A költségvetési hiány befoltozásával foglalkozó civil szakértők – ha már a program felfüggesztését nem is érhetik el, de – nagyon szívesen nyesnének le a megrendelésre és rendszeresítésre váró gépek számából.

Schwartz tábornok véleménye szerint nem a gépek számát kell csökkenteni, hanem máshonnan kell forrásokat átcsoportosítani a programhoz. Ennek egyik módja lehet az újragondolt telepítésekből felszabaduló összeg. Bár a tábornok nem tartja hihetőnek, hogy a gépek megrendelésének és üzemeltetésének költsége meghaladja az egybillió dollárt, de annyit hozzátett: ezek a becslések és számítások segítettek abban, hogy újabb, alapos vizsgálatot végezzenek azokon a költségtényezőkön, melyekre a légierőnek ráhatása van. Ilyen például a típust rendszeresítő légibázisok, illetve az egy vadászbombázó-században üzemeltetett gépek száma is.

Ha a századok gépállományát 24, 30 vagy akár 36 repülőgépre növelik, akkor jelentős megtakarítás érhető el a légierő számításai szerint. Kevesebb lenne a repülőtér, kevesebb lenne a szimulátor, kisebb lenne a logisztikai és műszaki háttér, amit minden, az F–35-ösöket üzemeltető bázison biztosítani kellene. Az eredeti tervek még körülbelül 40 repülőtérről szóltak, de ez mára már alig több mint harminc légibázisra szűkült. Ha a századok gépszámát megnövelik, ez a szám akár 30 alá is csökkenhet, tette hozzá a tábornok. Újra előveszik a külső partnerektől megrendelt logisztikai szolgáltatások területét is, itt szintén súlyos tízmilliárd dollárokról van szó.