Lecsúszott a pályáról a matuzsálem

Az esemény mondhatni mindennapi, egy repülőgép, feltehetően az orrfutó vezérlésének hibája miatt, felszállás közben lecsúszott a pályáról, és a pálya melletti füves területen állt meg, a kétfőnyi személyzet sérülés nélkül úszta meg az incidenst, a lecsúszott gépről közeli fotó egyelőre nincs, de úgy tűnik, javítható.

Ami érdekessé teszi az ügyet, az maga a repülőgép, egy igazi hasznos matuzsálem. A houstoni Ellington légibázis pályája mellett fekvő kéthajtóműves ugyanis egy WB-57-es, a NASA egyik nagy magasságban használt kutató repülőgépe, amely nem más, mint egy negyvenes években megszületett brit bombázó leszármazottja, vagyis egy őskövület a jet-korszak hajnaláról.

Az egykori brit cég, az English Electric a Királyi Légierő első sugárhajtású bombázóját alkotta meg, a prototípus 1949-ben repült először, 1951-ben állt szolgálatba, elsősorban a legendás második világháborús kétmotoros Mosquito utódjaként. A nagy, trapéz alakú szárnyakkal, két, a szárnyközépre szerelt Rolls-Royce hajtóművel repülő konstrukció beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az eredeti gyártó kilencszáz gépet szerelt össze belőle, később több helyen is átvették a gyártását, legfőképp az Egyesült Államokban, ahol a Martin készített több mint négyszázat belőle B-57-es néven.

Gyakorlatilag nemigen volt olyan gép az ötvenes évek közepén, amely nála nagyobb magasságban volt képes repülni, ezt a tulajdonságát és hatótávolságát használták ki, amikor a funkciója fokozatosan átállt bombázóból felderítővé. Az ötvenes években bizony Magyarország légterében is voltak Canberra-repülések, amelyek során a honi légierő hiábavaló kísérleteket tett a gépek elfogására. Azonban az újabb szovjet gyártmányú légvédelmi rakéták már képesek voltak leszedni az égről, ezért is lett szükség egy újabb típusra a nagy magasságú légi felderítésekre, más kérdés, hogy viszonylag hamar az U-2-esről is kiderült, hogy van rakéta, ami leszedheti...

Ezzel együtt a Canberrák ott voltak a szuezi villámháborúban, repültek Vietnám egén, részesei voltak az indiai–pakisztáni konfliktusoknak és ott voltak a falklandi háborúban is. A RAF az utolsó gépét ötvenhét évvel az első repülése után, 2006-ban nyugdíjaztatta, mint ahogy Új-Zélandtól Indián át Svédországig, Ausztráliától Németországig ma már a légierőktől a múzeumokba kerültek a megmaradt példányok. De három gép most is repül, békés fehér festéssel, a NASA emblémájával a farokrészen.

A három gép egyike egyébként negyven évnyi konzerválás után 2013-ban került az arizonai sivatagból, a Davis-Monthan bázisról először coloradói Sierra Nevada céghez felújításra, majd a NASA állományába. A gépek hivatalos kódja most WB-57-es, a W azaz „weather” az időjárás-felderítő funkciót jelzi, az egyik a houstoni Johnson Space Center, a másik a NASA Langley kutatóközpont szolgálatában repül.

A NASA szerint az, hogy a gép 18 ezer méternél is magasabban képes tartósan cirkálni, lehetővé teszi olyan berendezések, műszerek tesztelését, amelyeket később űreszközökbe szerelnek, és ehhez megvan a szükséges idő is, amit ilyen magasságban tölthet, hiszen a hatótávolsága is négyezer kilométernél több, a 60 ezer láb magasan repülhető idő hat és fél óra. Felszerelései közé tartoznak természetesen a légkör állapotát vizsgáló műszerek, de beszerelhetőek fotó- és videóberendezések, és egyes hírek szerint a gépek rendelkeznek a legmodernebb adatfeldolgozó és megosztó rendszerekkel is, amelyek például egy katonai művelet helyszínéről tudnak real-time felvételeket és adatokat közvetíteni.

A gépeket tehát feltehetően még mindig használják katonai célokra is. A felderítő eszközei ugyanis rugalmasabban cserélhetők, módosíthatók a feladatnak megfelelően, mint az U-2-esé, és a gép jellegzetes sziluettjét olykor a NASA-bázisoktól nagyon messze fedezik fel a műholdfotókon, akár Afganisztánban is.

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!