Ön dönt: vodka vagy vonat?

MTI   ·   2023.09.29. 09:00
drunk

Vádat emeltek egy forgalmi szolgálattevő ellen, aki az egyik zalai vasútállomáson tavaly karácsonykor annyira megittasodott, hogy elaludt; szolgálatképtelensége miatt leállt a vasúti közlekedés. 

A Zala Vármegyei Főügyészség  tájékoztatása szerint az ötven éves férfi – aki csaknem három évtizede dolgozik a vasúttársaságnál – tavaly karácsonykor, kora este lépett szolgálatba forgalmi szolgálattevőként Zalaszentmihály-Pacsa vasútállomáson. A férfi feladata volt a Szombathely–Nagykanizsa vasútvonal hozzá tartozó szakaszán közlekedő vonatok forgalmának lebonyolítása, szabályozása. Kezelnie kellett a biztosítóberendezést, amellyel engedélyezni lehet a vonatoknak az érkezést és az indulást.

A vádlott már a szolgálatba lépése kezdetén italozni kezdett, a magával vitt egy liter vodka elfogyasztása után az esti órákra „szolgálatteljesítésre és cselekvésre képtelen állapotba került". Emiatt a menetrend szerint Szombathely és Pécs között közlekedő két személyvonatot (Pannónia interrégió) nem tudta fogadni, a biztosítóberendezésen nem állított be számukra szabad jelzést, nem adott engedélyt a szerelvények továbbhaladására. A várakozásra kényszerülő és a fennakadás okát kutató kollégái folyamatos telefonhívásait sem fogadta, ezért a vasutas munkatársai értesítették a rendőrséget.

A járőrök az erősen ittas, alvó férfit az állomás forgalmi irodájában találták meg, a rendőri intézkedés közben is újra elaludt. A vádlottat váltó forgalmista csak mintegy másfél órás késéssel tudta elindítani a várakozó személyvonatokat. A büntetlen előéletű, a cselekményt beismerő vasutast a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolja.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Egy éve indult újra a személyforgalom Röszkénél

iho/vasút   ·   2024.11.28. 09:00

Nyolc éven át nem közlekedhettek személyszállító vonatok Magyarország és a Vajdaság között a 136-os vonalon. Jövőre elkészülnek a villamosítási és biztosítóberendezési munkálatok is a magyar szakaszon, továbbá a szegedi deltavágányt is üzembe helyezik.