Repülős börze: nagy siker volt, tavasszal jön a következő!

Márványi Péter   ·   2016.10.03. 13:45
cim

Nyüzsgés a BHG-hangár előterében

Váratlanul jól sikerült az első honi repülős börze, ami a tárgyak, könyvek és folyóiratok mellett az élmények és a baráti kapcsolatok hemzsegését hozta vasárnap Farkashegyen, ahogy ezt a beharangozónkban is vártuk: nem lehet milliós üzletkötésekről beszélni, mint egy repülőszalonon, de bőven lehet jó hangulatról, olyan találkozási lehetőségről beszámolni, ami láthatóan valamiképp megérintette a repülőtársadalmat.

Merthogy a helyszínen ott volt például a sportpilóta és az irányító, a repüléstörténész és a repülőmérnök, a vállalkozó és a „hiéna”, a légifotós és az izgatott gyerekek hada, jöttek vidékről, jöttek határon túlról is. (Mint kiderült, elég sokan épp a portálunk jelzésére keltek útra a reptér felé.)

Ereklyék, jelvények, ruhák, folyóiratok: bőven volt kínálat a reptéren

Amennyire lehetett érzékelni: az érdeklődés valóságos volt a hozott eladható darabok iránt, más kérdés, hogy a mai magyar aviatika részesei mennyire vannak költőpénzzel felfegyverkezve. Nem kelt el például a sajnos papírok nélkül kínált, de igen impozáns légcsavar, viszont sokan szerették és vették is például a kiállított repülőműszereket, a legvonzóbbak talán azok a műszerfalba építhető órák voltak, amik az otthoni íróasztalon is jól mutatnak. A repülő könyvek és folyóiratok közül elsősorban a régiek, az 1950 előttiek közül válogattak és vettek is szívesen az emberek.

Egy szenzációs darab: Bánhidi Antal szignált alkotása saját gépéről, meg sem mertem kérdezni az árát...

Az is erősen javította a hangulatot, hogy közben a börzétől vagy százötven méterre ott volt a sportrepülők (egyik) starthelye, ennél jobb hangulati körítés, mint a movitok, Cessnák és csőrlésből emelkedő vitorlázógépek startja és leszállása, nem is lehetett volna egy ilyen gyülekezet számára. Bográcsozás végül nem lett, merthogy kora délután már esett az eső.

Egy különleges földi darab, egy gyönyörű vonalú, bár kissé poros Buick

A következő, érzelmekkel teli értékelést a börze után az ötletgazdától és fő szervezőtől, Csík Jenőtől kapta az Iho/repülés:

Nagy boldogsággal töltött el a kép: az emberek beszélgettek egymással! Jóízű beszélgetések, kapcsolatépítés és barátság! Többen repülőgéppel érkeztek: szuper!

Az asztalok mögött ugyancsak izgalmas repülőgéprészletek

Beszéltem boldog anyukával, aki az összes repülős gyerekruhát eladta, amit kihozott. Beszéltem gyűjtővel, aki az üzleti részét gyengének értékelte, de a kapcsolatépítést és új barátságokat mindennél többre. Az emberek élvezték a pezsgést, amit egy piac adhat, az alku és a birtokbavétel gyönyörűségét.

Igazi látványosság volt az óriás bébi Po-2 modell könnyed repülése, drónok és helikopterek tánca. A börze után volt 4 méteres Twinastir vontatása modell motorossal és tánc a levegőben.

A Po-2-es RC ugyan nem volt eladó, de sokan bámulták a repülését

Talán a következő börze szombaton lesz, javítunk az étkezési lehetőségeken és több programot találunk ki. Lesz például repülési lehetőség.

Igazán jó volt, valami ilyesmit képzeltem.

És közben hangulatosan zajlott a normál repüzem

Sokan kérdezték: mikor lesz a következő? Hát tavasszal és természetesen egy év múlva is. Az Aero Club Farkashegy vezetése jelezte: továbbra is ingyen lesz a vásárhely és parkolás. Mert nekik is tetszett a pezsgés, mert ez az élet.

Jövőre még jobbak leszünk. Készüljön mindenki: hozzon és vegyen, mert ez az élet!”

Egy boldog eladó, egyben a börze főszervezője: Csík Jenő

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.