Repült, és függőlegesen le is szállt az új űrrendszer!

iho   ·   2015.11.26. 08:45
cim

Miközben a SpaceX évek óta dolgozik azon, hogy teljes mértékben újra felhasználható rakéta–űrhajó-rendszert hozzon létre, és amely már most részt vesz az űrállomás ellátásában, később a személyzetek felküldésében is, egy eddig nem túl ismert Blue Origin nevű cég minden különösebb hírverés nélkül dolgozva alaposan beelőzött.

Hétfőn egy texasi starthelyről elindítottak egy egyfokozatú rakétát, amely az űr „hivatalos” határánál, száz kilométernél magasabbra emelkedett, az űrhajó levált róla és fékernyők majd nagyméretű főernyők segítségével tért vissza. Maga a rakéta pedig függőlegesen merült, először aerodinamikai fékezést alkalmazott, majd az utolsó szakaszon, ötezer lábon ismét beindította a hajtóművet, végül a kijelölt leszállóhely felett erősen lecsökkentette a sebességét a hajtóművel, kinyíltak a támasztólábak, és a rakéta puhán, függőlegesen földet is ért.

Mint erről többször beszámoltunk, a SpaceX már többször sikeresen (és egyszer sikertelenül) küldte Dragon nevű teherűrhajóját az űrállomásra, majd az elmúlt néhány alkalommal a Falcon-hordozórakéta megkísérelte a leszállást egy, az Atlanti óceánra küldött bárka fedélzetére, az ott kijelölt leszállóhelyre. A SpaceX próbálkozásai azonban eddig rendre kudarcot vallottak, nem sikerült puhán és egyben letenni a Falcont, legalábbis akkor, amikor valódi földkörüli küldetést hajtott végre a rendszer.

A repülés vázlata: a kabin külön, ejtőernyőkkel érkezik vissza

A NewShepard és a Falcon/Dragon-összeállítás között ugyanakkor láthatóan nagyok a különbségek. A „kihívó” most nyilvánosságra került felvételei és koncepciója ugyanis (legalábbis egyelőre) nem teher- vagy személyszállító űrhajó földkörüli pályára állításáról szól, mint amit a SpaceX már többször megvalósított, hanem egy ballisztikus „fel-le” repülésről. A New Shepard nevű rakétára szerelt kabin leválás után mintegy négy percet töltene utasaival az űrben és a súlytalanság állapotában. A névadás sem véletlen, Alan Shepard volt az első amerikai űrhajós, aki szintén ballisztikus pályán jutott ki az űrbe, vagyis nem keringett a Föld körül, mint később, 1962-ben John Glenn, az első „igazi” amerikai űrhajós.

Maga a rakéta jóval kisebb, mint a többtonnás Dragont szállító Falcon, és ez természetesen mindenben megkönnyíti a rendszer kialakítását és működését, de az olyan különbségek sem elhanyagolhatók, hogy például a kabin esetében nem kell olyan és akkora hőterheléssel számolni, mint a földkörüli pályáról való visszatéréskor. Ugyanakkor kétségtelen, a Blue Origin így is meglehetősen gyorsan jutott el a rakéta első, tavaszi repülésétől a mostani sikeres, teljes visszatérést szimuláló kísérletig. Azonban a New Shepard ebben a felállásban mégsem konkurál valójában a SpaceX orbitális Dragon/Falcon-rendszerével, az új cég inkább lehet versenytársa a Virgin szintén ballisztikus repülésre épített mini-űrrepülőgépének.

Nagyablakos kabin, négyperces űrben való tartózkodásra

Persze itt is nagyok a különbségek, a SpaceShipTwo egy hordozógépre függesztve száll fel, majd onnan leválva emelkedik szintén száz kilométer körüli magasságba és siklórepülésben tér vissza a földre repülőgépként leszállva: mindez abban is különbözik a Blue Origin repülésétől, hogy sokkal kisebb megterhelést okoz a jövőbeli utasoknak, mint a függőlegesen felszálló és 3 G-s túlterheléssel gyorsuló rakéta emelkedése, sőt, a visszatéréskor már 5 G-s a terhelés, és az ejtőernyős földre huppanás is keményebb kaland, mint a SpaceShip hajtómű nélküli landolása.

Viszont mind a SpaceX, mind a Virgin Galactic egyelőre azzal van elfoglalva, hogy egy-egy rosszul sikerült repülés, a SpaceShipTwo esetében a pilóták egyikének halálát okozó baleset következményeit felszámolja és a szükséges módosításokat bevezesse a rendszerbe. A SpaceShipTwo második példánya már épül, és jövőre repül, a NASA a tavaszi indítási baleset után sem bontott szerződést a SpaceX-szel, vagyis a Dragonok is hamarosan újra munkába állnak teherűrhajóként, majd 2017–18 körül személyszállítóként.

Leszállóban a rakéta...

A New Shepard tervei között viszont egyelőre néhány perces mikro-gravitációs kísérletek kiajánlása szerepel hasznos teherként. Hogy a hat főre méretezett kabinban mikor foglalhatnak helyet kalandkedvelő utasok, arról egyelőre utalás sem található a trónkövetelő cég weboldalán: ez ugyanis nem egyszerűen a rendszer technikai készültségének kérdése. Kereskedelmi hasznosítás csak a hatóságok által kibocsátott és alapos tesztelés révén megszerzett engedély birtokában lehetséges, ennek menetrendje sem szerepel egyelőre a cég weboldalán.

Ugyanakkor kétségtelen, a cég orbitális űrrepüléseket is tervez a jövőben, de ehhez új, a mostaninál nagyobb hajtómű és többfokozatú rakéta kell. Az elképzelések között egyébként szerepel, hogy a nagy hordozó eszköz kiváltsa azokat a rakétákat, amelyeket az amerikaiak most is szovjet/ukrán eredetű hajtóművekkel használnak.

...és a kabin

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek